Csináltam pár fotót a vasárnapi ténykedésemről. Szeretem megőrizni az állapotképeket is a kertről, így az évek alatt majd szépen követhető lesz, ahogy változik. 
Ezek itt nem nagy változások, csak a tavaly nyár végi és őszi esők miatt elburjánzott fűtől való szabadulás. Azt hittem nem leszek képes visszahozni a kertet, de most látom a fényt megint a fűalagút végén. És persze azt is, hogy még sűrűbben kell beültetnem a növényeket, hogy ne tudjon újra ennyire elgazosodni. Ahol már elég sűrűn vannak, ott szinte alig kell hozzányúlnom és most az is nagyon szépen látszik, hogy ahol le volt mulcsolva, ott is kevesebb a fű és ami van, az is nagyon könnyen kihúzható. 
Kár, hogy megint jön az eső...

Tegnap annyira jó idő volt, hogy munkaközi szünetekben is mentem kifelé. Alig várom már, hogy a délutánokat is kinn lehessen tölteni a kertben. Felcsodaásóvilláztam egy darabot, azt az ágyást, amiben tavaly a Kibédi barna uborka volt. Elkezdtem ebbe az ágyásba augusztusban epret telepíteni és a letakart epres ágyást is meghosszabbítottam tavaly, oda is tettem még epret. Nem maradt meg mind, de majd elszaporodik. Majd szénával le fogom takarni ezeket. Viszont úgy tűnik, hogy a geotextil alatt nem öregednek olyan gyorsan az epertövek és sokkal könnyebben is ápolható, ezért lehet, hogy ezzel takarom majd az új részeket is. Nem szép, különösen ilyenkor, de amikor az eprek megnőnek, akkor nem látszik ennyire. 

A villázás kiterjedt az ágyások közötti járatra is, mert nagyon elszaporodott benne a fű, egy jókora darab megint rendben van és ültethető. 

 És persze a virágok. Végre sikerült egy normális képet csinálnom a mahóniáról. Tavaly ültettem ezt a kis cserjét és már decemberben elkezdett bimbózni, de most kezdi nyitni a virágait. 

Egyre jobban nyílnak a lila krókuszok is, nagyon szépek ezek a hatalmas kelyhek és akkora élet van rajtuk, tele voltak méhecskékkel és az egyikben egy nagy, kék fadongó eszik vagy alszik, nem is tudom, de annyira aranyos! :) 

Remélem anyukám odafentről látja, hogy szépül a kertem. Ma fél éve, hogy elment... nem lett könnyebb, el se tudom mondani, hogy mennyire fáj. 
Így visszatekintve most fogom fel igazán, hogy meghalt. Akkor, amikor az egész történt, amikor még a kórházba jártam hozzá - bár tudtuk - de olyan voltam, mint egy robot. Csak mentem, csak tettem amit tudtam, nem is gondolkodtam... Vannak nehéz érzéseim és gondolataim, hogy mit lehetett volna másképp. Persze tudom, utólag az ember könnyen okos  és nem kéne, próbálom is nem beleengedni magam semmilyen bűntudatba, mert azt is tudom, hogy az nem használ senkinek, sőt... de nehéz. Talán az a jó, hogy tudok sírni, csak visszahozni, azt nem tudom. Azt hiszem sosem fogom igazán felfogni ezt a volt-nincs állapotot, hogy az ember csak úgy eltűnik a világból. 
Nyugodj békében drága anyukám!