Tegnap ismét felnyitottam egy cukkinikrémet, de az is rossz volt. Ki kell majd hétvégén öntenem a többit is.
Szóval a "Fűszeres cukkinikrém télire" című bejegyzésemben írtakat ne főzzétek meg (beletettem a bejegyzésbe is, hogy ez biza nem jött össze). 
Az alapreceptet pedig a netről vettem, az igaz, hogy alaposan meg is változtattam, jól ki is dunsztoltam, de a krém mégis romlott volt. 

Ráadásul, kiesett az üveg a kezemből épp a fürdőben... a WC-be akartam önteni még az aljáról vízzel felhígított maradékot és bakker, szétment az egész trutyi, plusz tele lett a fürdő szilánkkal... egy órába telt mire feltakarítottam, viszont nem káromkodtam, mint a kocsis, csak magamban kicsit. Ezen egészen meg vagyok lepődve. :))))

A tegnapi nem az én napom volt ilyen konyhai szempontból, mert az ebédet is odaégettem. Melegedni tettem oda, de visszaültem dolgozni és jól elfelejtettem a kaját, a szagra figyeltem fel. Az a lábas amúgy is olyan odaégős lábas. Pedig anno még Hongkongból mentettük haza, de már ott is beleégett valami hal. Emlékszem, hogy kísérletezgettem főzéssel, de alapvetően többnyire gőzöm se volt a boltokban, hogy mi micsoda és hogy kell vele bánni. Elhatároztam pedig, hogy majd rengeteg keleti fűszerrel térek haza, de végül nem igazán vettem sok dolgot, mert teljesen ismeretlen cuccok voltak náluk. Plafonig rakott, nagy, ötliteres üvegekben árulták a fűszereket a boltokban, de csak a szárított tengeri csikóra ismertem rá, persze voltak hagyományosabbak is, de az  meg itthon is van. 
Szóval a lábast kisúroltam és haza is utazott, de azóta is olyan sok minden beleégett már, mintha emlékezne. Most is kisúroltam... 

Néha úgy érzem, amikor így eszembe jutnak a régi utazások, mintha egy másik életem lett volna és tulajdonképpen ez így is van. 2002 és 2018 között egyfolytában úton voltam a világban. Másfajta élet volt Pesten, más igényekkel, más célokkal. Most meg itt parasztasszonykodok, de most ebben érzem jól magam, most nem kívánnék már menni, aztán ki tudja majd meddig tart? Ahogy az megváltozott bennem, ugyanúgy ez is megváltozhat. Bár... a kert szeretete sose múlt el, ahogy a növények szeretete sem múlt el, hiszen végig dudvafotóztam a fél világot, csak éppen akkor nem volt kertem, de mindig is hiányzott. Sosem volt a dolgok kerek, a kert hiánya miatt. 

Nehezen tudnék már kert nélkül élni az biztos, de azt is érzem, hogy valami nyüsztetés van bennem az utóbbi hónapokban, de még nem látom, hogy mi alakul, csak a megkezdődött erjedést érzem.
Most kicsit éberebben is figyelek, mert máskor is volt már ilyen érzés bennem, más élethelyzetben, de akkor még nem figyeltem fel rá. Csak akkor döbbentem meg, amikor megérett bennem a változás és gyakorlatilag önmagamra is meglepetésként hatott, pedig ha odafigyeltem volna, akkor észrevehettem volna az előzményeit. 
Ezért most jobban figyelek, mert valami megint zajlik bennem, valami nyugtalanság, egyfajta húzás, de még nem tudom hová. Még nem tudom, hogy térben húz-e valami máshová, vagy minőségben, vagy mi ez, de valami kétségtelenül dolgozik bennem. 

Ez most némi magyarázatul is szolgál a régebbi dolgokra, akkor okoltam magam, hogy miért nem léptem előbb, de ahogy most sem tudom (még), hogy mi érik bennem, valószínűleg akkor sem tudtam. 
Azt hiszem én csak akkor teszem meg a lépéseimet, amikor azok tényleg beértek, bár akkor legalább nem kell utólag megbánni semmit, mert kiforrott döntéseket hozok meg. Akkor sem bántam meg... tulajdonképpen soha, egyetlen döntésemet se bántam meg, valahogy mindig a megfelelő lépést tettem meg a megfelelő időben. Azt hiszem ennek az ára az idő, amíg érlelődnek. Sajnos azonban az idő nem áll rendelkezésre korlátlanul, ezt is tudom, de azt is, hogy ezt a folyamatot siettetni se tudom. Hát... meglátom mivé alakul ez bennem.