Böbike olyan, mint egy kis vámpír, este éled fel és ki is megy csavarogni. Télen mindig bejön, de az utóbbi napokban párszor kinn éjszakázott, aztán reggel meg itt tüsszög nekem. 
Mostanában rászokott arra, hogy hajnal fél ötkor akar kimenni. Szaladgál fel és alá, dobog a kis mancsa alatt a padló. Aztán odajön az ágyamhoz és nagyon diszkréten nyaffant egyet, de akkor persze már fel vagyok, mert felébresztett az őrült rohangászással, meg a szőnyeg-körmikézéssel. És akkor fel kell kelni és ki kell engedni. 

Elza ő rendületlenül lakik a verandán. Az igaz, hogy tegnap kinn maradt, általában van egy utolsó hívásom, aztán aki bújt, aki nem, zárom az ajtót. Na tegnap Elza így maradt kinn, reggel csak úgy rontott be, nem is ment ki ma még egy percre sem. Nyomakszik befelé a lakásba, minden nap, amikor nyitom az ajtót, akkor berohan. Már nem tiltom, mert akkor még erőszakosabban jön be, így csak megáll az előszobában és körülnéz. Nagyon szeretne ő is benn lenni, de a múltkor is bejött és azzal kezdte, hogy lekevert egy nyaklevest a Böbének. Ez a kis mafla meg hagyja magát.  :))))

Herkuló csodák-csodája nem jár a csajok után. Nem akarom elkiabálni, de rendületlenül itthon van, lenn alszik valamelyik dobozban. Azt nem tudom, hogy választ, mert hol a lenti, hol a fenti dobozban látom őt, sőt van olyan is, hogy a fenti doboz tetején trónol. Pontosabban gubbaszt. Minden reggel kell a simiszertartás, addig a reggeli se kell neki amíg nem volt meg a szeretet adag. Megtanult már úgy-ahogy dorombolni is, bár még nem az igazi, de kezd a torka bejáratódni. A reggeli simihez fel kell vennem a kinti dzsekit, mert egyrészt hideg van az ablakban, másrészt ha Herkuló szaga lesz a pulcsimnak, akkor a Böbe nem ül az ölembe. 

Elzában is nagy a szeretetigény, kell neki is a simi. Ő más, hozzá le kell guggolni és közben simizni és körbejár rajtam. Ezért néha a fémrácshoz érintem a kezem, hogy kisüljek, mert a teljesen feltöltődünk a CicaNénivel. Úgy hívom őt, hogy Elektronyos Cicanéni. :))))

Mindenkinek van még huszadik beceneve is, Böbikét néha CsókiFókinak hívom, Herkulót meg  Varancsának, vagy CicaÚrnak. 

Böbike, ő nem bújós. Ő olyan, mint egy kis kutyus, ha odamegyek hozzá, akkor a hasát mutatja viszont nem mindig szereti, ha megsimizem. Fel szokott mászni az ölembe, ott alszik. Látni kéne azt a behelyezkedést, amit véghezvisz. A fenekét általában a tenyerembe teszi, azt tartani kell, meg a másik karommal a fejét is. Általában akkor megy el, amikor már nem bírom tovább tartani őt. Mikor mozdulok, felijed és elszalad. 

És persze említést kell tennem a MosogatóCicáról is. Ő is jön, kitartóan, minden este a sötétség leple alatt (meg nappal is, amikor nagyon éhes) és megeszi a maradékokat, meg amit még kiteszek neki. Mindig tudom mikor van itt, olyan zörgést rendez kinn az alutálcákkal. 

Na, hát így él a bandám mostanában. :)