Lusta nap

Azt hittem, ha rám szabadul az idő, akkor rengeteget fogok ténykedni, de nem így van. Az igaz, hogy még csak délelőtt van, de nem sok energiát érzek magamban. 

Lehet, hogy később majd ez változni fog (nagyon remélem), bár direkt nem terveztem eget rengető dolgokat erre a pár napra.  Aztán lehet, hogy majd megjön az energiám is, mert végre szépen süt a nap és jó meleg van kinn. 

Azért délelőtt se voltam tétlen teljesen. A veranda ajtóra ragasztgattam fel a szigetelőt, mert hiába az új, szigetelt tető,  nem sokkal van melegebb, mint kinn. Eddig nézegettem, átlagosan 6 fokkal van melegebb a verandán, mint kinn. Ez mondjuk nem kevés, de gondolom, ez a különbség a kinn és a benn között úgy csökkenne, ahogy hűlne kinn a levegő. 

A fűtést nem engedtem még rá, le van zárva. Teljesen feleslegesnek tartom, hogy az udvart fűtsem. Szóval leszigeteltem az ajtót, de maga az ajtó rosszul áll. A tetejénél akkora rés volt, hogy az ujjam is ki tudom dugni rajta. Sőt, ahogy felálltam a létrára, hogy elérjem az ajtó tetejét is, akkor láttam, hogy a félfa és a fal között is ki lehet látni... Ezeket a réseket kitömködtem szivaccsal, mert ennyiért nem akartam felbontani egy egész purhabot és szerintem nem is tudtam volna belenyomni, mert nem volt olyan nagy, hogy a nyomója beleférjen. 

Az ajtót is leszigeteltem, már nem látszik az a nagy rés sem, de jövőre valamit csinálni kell vele. Úgyis burkoltatom majd az egész verandát és lépcsőházat, majd utána... vagy előtte, nem tudom még hogy. Annak az ajtónak a tartóvasa nem áll jól, valószínűleg le kéne venni az ajtót és ütni a vason egyet, hogy feljebb emelje az egész ajtó elejét egy kicsit, de most fölösleges, mert akkor meg az alján lenne egy nagy rés. Majd ha a burkolat le lesz rakva, akkor úgyis vágni kell az aljából... vagy kicseréltetem az egész ajtót, tokkal vonóval. 

Így most valamennyire le van szigetelve a veranda, majd nézegetem, hogy mennyit ért neki, mennyi hőt képes benntartani ez a szigetelés, szerintem ez is sokat jelent. 

Megpucoltam a hagymákat is amik még kinn lógtak és elraktam őket, szedtem őszirózsa magot még azokból, amik mostanra értek meg, ki is szedtem őket és elvittem a komposztra... idáig ez volt az összes tevékenységem. 

Még megyek, kiszedem a dáliákat és elültetem az új szerzeményeket, mert már megint vettem virághagymát. Nem bírok magammal, na! 

Vettem egy csomag kék hófényt, mert tavasszal nagyon rosszul kelt ki a tavaly ültetett, illetve egy csomag kockásliliomot is, mert abból csak egy kelt ki, az se kockás volt, hanem fehér. 

És két csomag császárkoronát. Nem egyfajta, az egyik piros, a másik narancs színű lesz. 

Aztán a nap többi szét majd meglátom. Ásni nem lehet, mert nagyon vizes a föld. Talán szedek szőlőt, de nincs kedvem hozzá... a befőző üvegeim is elfogytak a hétvégi alma eltevéssel és nincs most kedven főzőcskézni. Lehet, hogy majd csak levet sajtolok belőle és megiszom.