Nem tudom mikor fogok végre fotókat is feltölteni, de gondolom, majd ha lesz mit fotózni. Most kilátástalanul kopár  kert és ez nemcsak a télnek tudható be, hanem annak is, hogy évek óta nem volt művelve.

Nem tudnám megmondani, hogy mikor vártam utoljára ennyire a tavaszt. Volt már ilyen persze, akkor naplámpákról álmodoztam, olyanról, ami reggelente kivilágosodik és olyan fényt ad mint a napsütés és azt reméltem tőle, hogy energikusabb leszek és megúszom a tavaszi fáradtságot... nem vettem, nagyon drága volt, így aztán soha nem tudtam meg, hogy jobban lettem volna-e tőle. Viszont felokosodtam a lumenekből és a kelvinekből és azóta másféle izzókat használok mindenhol a lakásban. Szeretem a 6500 Kelvines, 1500 lumen fölötti izzókat, ezek már közelítik a napsütést, bár kissé hideg a fényük. 

Most viszont várom az igazi napsütést és nagyon vigasztal, hogy a tavasz el fog jönni, most már feltartóztathatatlanul, még akkor is ha erőlködik kicsit a tél, mint ma is. Kinéztem az ablakon és óriási pelyhekben hullott a hó... nem örültem. 

A kertben már van egy darab hóvirág kinyílva... azt hittem szaporodni fog, mert tavaly is egy darab volt, de hát ennek is örülni kell, legalább megbízhatóan kinyílt. A többi is tolja magát elő a földből, főleg a krókuszok jönnek és az íriszek. Van bennem egy rettegés - gondolom ez  a függőfolyosós-ládás időszakból maradt meg - hogy nem lesz rajtuk virág... de persze, hogy lesz. 

Emlékszem, az első ténykedésem a kertben az volt, hogy egy eldugott sarokba ősszel elkapartam két csomag krókuszhagymát. Szó szerint, tényleg csak elkapartam, mert az ásót nem tudtam belenyomni a száraz földbe. Egy vacak ásó volt, az első szerzeményem, lemez ásó, életlen is. Szerintem még 5 centi mélyre se tudtam a hagymákat elülteni, mégis 2019. tavaszra ott virítottak a krókuszok és én annyira örültem. Azt hiszem akkor kezdtem picit magaménak érezni a Birtokot, felfogni, hogy az enyém.