Tegnap azt hiszem elcsesztem kicsit, mert kinyitottam a fürdőablakot délután és nagyon felmelegedett a ház, estefelé már 27 fokon felül volt benn a hőmérséklet, most 25,3 és minden tárva nyitva van. Persze ez mind semmi a kollégámhoz képest, aki tegnap mondta, hogy náluk már több, mint 30 fok van…
Gondoltam mutatok már a veteményesből is valamit, mert eddig szinte csak a virágokkal voltam elfoglalva. Az az igazság, hogy a hűvös idő miatt a veteményes nagyon lassan indult be.
Rengeteg borsót ültettem, lövésem sincs mi a különbség közöttük. (mármint a velőborsó meg a kifejtőborsó között)…
Rengeteg ágas-bogas karót mentettem a kivágott fák darabolásakor és bár azt hittem túl sok lesz, még nyugodtan vághattam volna párat, mert a zömét már el is használtam.
Rengeteget elhasználtam a borsó mellé, a borsóhálót is ráaggattam, nagyon szépen kapaszkodik rá a borsóm. Ahová már nem jutott…