Mátra alján, falu szélén...

2023\11\30

Kis kincsek a kertben

Ránéztem az előrejelzésre és megállt bennem az ütő, megint esni fog 3 napig, de hogy mi, az majd kiderül, mert ígérnek havat is, ónos esőt is és esőt is. 
Mindenesetre megint nedvesség jön le az égből, ami már nagyon, de nagyon nem kéne. Biztos lesz egy csomó növényem, ami nem fogja ezt túlélni. Van egy annyira agyagos rész, ahol bele fognak fulladni a vízbe, szerintem a barátcserjének már a nyáron is ez volt a baja. 
A hideg időben száradni se tud a talaj, de sajnos nincs mit tenni. Majd tavasszal végigvizslatom és majd csak a veszteségeket tudom elkönyvelni, bár annyi mindent kibírnak, hátha...

A kert már teljesen levirágzott, a fagyok és a sok eső együtt a krizantémokat is kivégezte, el vannak barnulva. Télivé vált a kert, de mégse tudok úgy kimenni, hogy ne találjak valaki kis kincset. :) 
Nyáron nem igazán figyeltem erre a kis kőtörőfűre (Saxifraga paniculata), mert körbevették az egyéb növények, de nagyon szépen elterjedt már. 
Ezt az idén vettem, virágját még nem láttam, de nem is baj, mert a kőtörőfüvek a virágzás után mindig nagyon meggyérülnek nálam (másutt is gondolom), jobb, ha előbb elszaporodik. 

kk_img_20231129_135113.jpg

Szaporodik a ligetszépe is, mint a bolond, már a gyepes részre is kiterjedt, majd onnan ki fogom szedni. Nagyon szép színfoltot ad tavasszal, nyár elején, de elég erőszakos virág, óvatosnak kell lenni vele. 
Két telep van belőle, nagyon szívós növény, ezt aztán nem zavarja se a szárazság, se a nedvesség, se fagy. Egyre másra, növeszti egymás hegyére hátára a tőlevélrózsáit, de legalább a gyom nem nagyon él meg közötte. 

kk_img_20231129_134627.jpg

Ez a másik telep, van mellette egy hatalmas pitypang, de teljesen belenőtt a ligetszépe melletti krizantém tövébe, majd tavasszal kiszedem onnan krizantémostól, másképp nem tudom kivenni. A krizantémot majd visszaültetem, de nem biztos, hogy oda, mert nagyon ránőtt a kékszakállra. Nem szerencsés, mert magas fajta és a kékszakáll is szeptember környékén nyílik és akkor már a krizantém is magas és kitakarja. 

kk_img_20231129_134944.jpg

A ligetszépe ilyen, amikor virágzik. Ott nő mögötte a krizantém, ez a kép júniusi és már magasabb a virágnál, jobbra pedig a kékszakáll, őszre a krizantém túlnőtte jó 60 centivel. 

kk_img_20230619_073542.jpg

Ez pedig a másik telep ligetszépe. Idővel majd költöznie kell onnan, mert ott növekszik mellette egy labdarózsa, ami majd nagy lesz, de az lesz a funkciója, hogy árnyékot adjon a terasznak a nyári, délutáni naptól. 

kk_img_20230618_124443.jpg

 

Virágok Szaporulat Kőtörőfű

2023\11\27

Mindenfélék hétfőre

Ma reggelre esett némi hó, de csak mintha porcukrot szórtak volna az éjjel. Most is szállingózik.

Szombaton még észbe kaptam, na nem magamtól, hanem belenéztem a ToDo-s naplómba és megláttam, hogy a zellereket be kell szedni. Teljesen megfeledkeztem róluk, abban a hitben voltam, hogy már mindent beszedtem a kertből.
Így aztán felszedtem azt a pár szem zellert és volt még kinn pár retek is, azokat is bevettem, de nem tudom el fognak-e fogyni. Meleg a pince, nem igazán áll el sokáig benne semmi, de vittem belőle ajándékba is. 
A zellereket  majd feldolgozom a fagyasztóba. 
Még szedtem rapinit is, éppen most készül gombával, tejszínnel belőle egy kis tésztára való. 
Rájöttem, hogyha nem veszem ki az egész növényt, akkor levelek hónaljában tovább friss hajtásokat hoz, így elég sokáig szedhető. 

kk_img_20231127_072716.jpg

Nagyon érdekes egyébként, hogy mennyire bírják a növények a fagyot. Vasárnap reggelre -5 fok volt és nem látok nagy változást a kertben. 
Viszont felkészülve az elkövetkező napokra, szombaton betakartam a két jujubát is, mert még fiatalok, nem akarom elveszíteni őket és még jobban betakartam az új, még kicsi fügét is és a pawpaw-ot is. Mind nagyon fiatalok még, kell nekik a takarás. 

A splash krizantémoknak  a vasárnap reggeli - 5 fok meg se kottyant, de azért annak örülök, hogy a tövüket betakartam szénával. 

kk_img_20231125_113023.jpg

Még a vattacukorfű is bírja. 

kk_img_20231126_134552.jpg

És hogy jártam... vettem egy zacskó filézett, bőr nélküli csirkecombot, gondoltam a felét lesütöm, a másik fele pedig bemasírozik a fagyasztóba. Felvágtam a műanyag tasakot... én még ilyet húson nem éreztem, borzasztó kénes, főtt tojás szaga volt. Befűszereztem és le is sütöttem, utána már nem éreztem rajta a szagot, de megkóstoltam és valami nem volt vele OK. Végül a macskák ették meg az egészet, mert a másik felét is lesütöttem, nyersen nem mertem nekik odaadni. 
Hát mit mondjak? Ennyi elégedett pofát régen láttam egy rakáson. :)))))  Hittem én... mert nem tudom, hogy ezeknek hogy működik a gyomra, de félóra múlva itt lesett az egész banda megint, hogy enni akarnak. Ezeknek semmi nem elég. 
Nekem meg egy időre elment a kedvem a húsevéstől. Én már nem is tudom hol kéne vásárolni, hogy normális ételt kapjak. 
Naponta lehet olvasni a hírekben is, hogy ezt is, azt is visszahívták. Nagyon igyekszem már főleg saját nyersanyagokból készíteni a kaját és nem készterméket venni, de ha már a hús se az igazi, akkor? 

Még jó, hogy lencsefasírtot is terveztem, így legalább az kész lett. Sütőzacskóban sütöttem, nem olajban, ez legalább finom lett. 

kk_img_20231127_072729.jpg

Tennivalók

2023\11\25

Szivárvány

Tegnap olyan csodaszép szivárvány volt délután a nagy hófelhők előtt, hogy csoda. 
Azt hittem valami nagy havazás kerekedik majd belőle, olyan sötét felhők jöttek, de egy pillanat alatt szét is foszlottak, pár perc múlva már kisütött a nap is egy rövidke időre. 

kk_img_20231124_131946.jpg

Nem tudom fog-e sikerülni, de végül hoztam be a splash krizantémokból hajtást és bedugdostam cserepekbe. megjelöltem, hogy melyik milyen fajta, csak úgy, hogy sárga, piros és lila, de ezek a:
Chrysanthemum “Splash Meadow
Chrysanthemum (Indicum Grp) Splash Intense
Chrysanthemum (Indicum Grp) Splash Energy.

Aztán vagy sikerülnek, vagy nem. Kinn vannak a verandán, ahol fűtök, de nincs túl meleg, fényt kapnak, de nem telibe,  meglátom. Ilyenkor már szerintem nagyon nehéz bármit is gyökereztetni, de legalább elmondhatom majd, hogy megpróbáltam. Ha már ilyen szamár voltam, hogy nem gyökereztettem a nyáron belőle, mert valljuk be, ez szarvashiba volt, nem is tudom, hogy nem jutott eszembe.

kk_img_20231125_071004.jpg

Illetve még ahhoz is van reményem, hogy áttelelnek a kintiek, itt a hétvége, még egyik nap se volt nagy fagy, még le tudom takarni a tövüket jó vastagon szénával. Tavaszra kiderül élnek-e vagy haltak.  

Úgy terveztem, hogy ma már megrakom a madáretetőket is, viszont az idén már nem veszek napraforgómagot, hanem csak cinkegolyót teszek ki. 
A napraforgóban elképesztő mennyiségű parlagfű mag van, alig győzöm irtani, arról nem beszélve, hogy mennyi pocsékba megy, mert idejönnek a verebek és mind kiverik az etetőből.  

Tennivalók

süti beállítások módosítása