Mátra alján, falu szélén...

2020\03\15

Krókuszok

Csodaszépek a krókuszaim. Érdemes a vegyes csomagokat venni, mert nagyon sok fajta van bennük és eddig egyik csomag se volt egyforma a másikkal, így rengeteg féle krókuszom virágzik most és még vannak olyanok is, amik nem nyíltak ki. Itt elég hűvös van még. 

Csodálkoztam is, a Dunántúlról már két-három hete láttam krókuszfotókat, szerintem ott már el is virágoztak. 

A képen éppen nem a vegyesek vannak, (hanem a tricolor) mert dühítő módon csak egy fotót enged feltölteni... nem értem. 

Egy krókuszom  van, amivel nem vagyok elégedett. Maga a virág szép, sötétlila, csak éppen én Sky Blue-nak vettem és világoskék virágokat vártam. 

Azt hiszem nem rendelek többé abból a webáruházból, mert a krókusz nem az lett amit kértem, a téltemető nem kelt ki, a hófények nem keltek ki (amit máshonnan vettem, az kikelt) és (eddig) a kockásliliom sem kelt ki. 

 

Virágok krókuszok Tavaszi hagymások

2020\03\01

Jelölőpálcák (DIY)

El se tudja képzelni senki, hogy én mit vadásztam olyan kis, fehér, műanyag jelölőpálcákra, de persze télen nem tartanak a boltok. Ahol láttam, hogy annyira drágának találtam, hogy inkább nem vettem belőle. 

Nemrég azonban találtam az Auchanban, 400 Ft volt 16 db, ami szerintem nagyon barátságos ár. Aztán nem tudom mi ütött belém, de valami természetesre kezdtem vágyni a kertben. Írtam is már előbb, hogy vágtam egy csomó ágat és megfestettem a végüket, hogy így  jelöljen a talált növényeket, amik most bújtak elő.

Szerintem ezek a pálcák nagyon klasszak, bármikor elkészíthetők, élvezet őket megcsinálni, festegetni és egyszerűek is. Biztos vagyok abban, hogy aki kertészkedik az vezet valami füzetet arról, hogy mit hová, mikor és hogyan csinál, ezért csak fel kell írni, hogy melyik színnel mit jelöl és máris használhatók a pálcák.

Nekem a fehér a hóvirág, a sárga a nárcisz, a piros a tulipán, a kék a jácint, aktuálisan azért, mert éppen ezek azok, amik tömegével jönnek elő olyan helyeken, ahol nem számítottam rájuk. Ezek az öröklött növények, a sajátokat megjelöltem, amikor elültettem őket. 

 

Kreatív DIY Jelölő pálcák

2020\02\29

Áttelelt az eperparéj

Ezt nem is hittem volna, áttelelt odakinn az eperparéj. Egy nagy cserében van a ház előtt, lehet, hogy a fal adott neki valami védelmet, vagy egyébként is évelő a növény és én emlékeztem rosszul. Utána kell néznem, mert nekem határozottan egynyárinak rémlett...

… és igen, jól emlékeztem, egyéves növénynek írják. Meglátom mi lesz belőle az idén, most ebben az állapotában én nagyon szép, kövér, egészséges növénynek látom. 

Kellemes meglepetés, hogy így túlélte a telet és ahogy látom még a kert földjében is virít egy... más van ott, de meghagyom. 

Fogok kitenni róla képet majd akkor is, amikor hozza a gyönyörű kis, piros gyümölcseit. Úgy néznek ki, mint a málna. Tavaly már kóstoltam, enyhén savanykásak, nincs semmi különös az ízükben, de salátákon, gyümölcssalátákon szép díszítő elemek.

Virágok Eperparéj

süti beállítások módosítása