Befejeztem a szegélykövek lerakását a terasz mellett (szerintem nem lett nagyon kókány), de nem tudom, hogy szeretnék-e a kert többi pontján is ilyet. 
 
A terasz mellett jó, mert az is épített elem, de a többi részen nekem sokkal jobban tetszik a terméskő, a maga szabálytalanságával. 
Sőt nekem az is tetszik (más kertekben is), amikor nincs is szegély, csak tart valameddig a fű, kicsit rábókolnak a növények, de azt azért magam is tapasztalom, hogy elég nehéz megtartani a határokat, mert a fű is terjeszkedik (főleg a fehér here) és a növények is terjeszkednek, márpedig a fűnyíróval vagy a kaszával is haladni kell valahogy. 
Talán még nem élére, hanem inkább lapjára fektetett téglaköveket tudok elképzelni, lehet, hogy úgy kellett volna raknom a terasznál is?  Egyelőre így marad, mert nincs az az isten, hogy ezt én most felszedjem. 
Majd jönnek a szélébe a pázsitviolák és a phloxok és akkor nem lesz ilyen "kiabálós". 

Van egy ösvény, ahol egy kis, kézi gyepszegélyvágóval levágtam és kiszedtem a füvet (úgyis belenő megint az ágyásba), de nem az a fajta nagyon művi lett, amit főleg angol kertekben lehet látni, mintha ollóval vagy késsel vágták volna el a gyepet. Azt nem szeretem, olyan műfű érzésem van tőle. 
Lehet, hogy ide teszek majd még téglaköveket, de ide már fektetve.

Újravetettem másik földbe (harmadszor) a palermo paprikákat is, jó késő van, de nem akarok lemondani róla. Áztattam egy éjszakát a magokat most is, majd kiderül mi lesz belőle. 

Ezek itt a képen pedig a kicsírázott Kleopátra tűje magok, párat cserépbe ültettem, szintén már harmadszor, másik földbe... ezek is alig élnek, illetve ezeket, amik a kistányéron vannak, így papírostól föld tetejére tettem, azok is elkókadtak... nem tudom mi van.  

Bezzeg a borostyán, annak van magja és kel is ezerrel és ezer darab belőle. Alig győzöm kihúzkodni, így aztán megszületett a borostyán halálos ítélete, de nemcsak ezért, hanem azért is, mert már a negyedik életfát fonja be. 
Olyan vastag már a törzse, mint a karom, le fogom vágni és azokat is felszedem, amik a földön futnak, csak valami nagyon szabályozható mennyiséget hagyok a tuják alatt. 

Ez a törzse, ami a képen keresztben van. 

Idén tavasszal egyébként már eddig is nagy vérengzést rendeztem a kertben, a két loncot is teljesen visszavágtam, azt hiszem a nagy lonc visszavágását nem is említettem.
Egy szárat hagytam ott is (mint lenn az ólon lévő loncnál), de az összes szár fel volt (van) mászva az életfákra, összetekeredve... ne lehetett lecibálni az összeset, lesz is ronda elszáradt levéltömeg nemsokára, ahogy majd a borostyából is, miután levágtam. 

A rózsaszín ibolyáim nagyon meghálálták, hogy kiszedtem mellőlük a kéket, olyan szépen kinyíltak, de már látom, hogy van másutt is a kertben, majd erre is ügyelni kell, különben mindenütt lesz belőle. 

Ezt a részt most itt úgy szeretem a magnólia alatt, nyílnak a nárciszok, a kék jácintok, a rózsaszín ibolya, de ott van az Erica is és mellette a hunyor. 
Aztán majd teljesen átfog változni a képe, amikor kinyílnak az indás ínfüvek, a hófehér erdei szellőrózsák, az olocsán csillaghúr, a phloxok és az íriszek is. 
Jó látni, ahogy az időjárással változik a kert arca. :) 

Ma reggel 0 fok volt, de holnapra már jóval hidegebbet ígérnek. Letakartam a frissen kihajtott borsómat is, de csak az egyik ágyásra volt elég a fagyvédő fóliám... 
Bebugyoláltam a két datolyaszilvát és a két japán juhart, a többit már nem. Az előkertben van a két selyemmirtusz, de a ház legalább 5 fokot jelent és egyébként se látom rajtuk nyomát se rügynek, se életnek, az is lehet, hogy kimúltak... nagyon sajnálnám. 
A kis jujubán még gondolkodom...