Jönnek a hóvirágok!
Uhhh, nem tudom, hogy fogok belelendülni az idei kertészkedésbe. Persze lehet, hogy majd az igazi jó idő meghozza a kedvemet és persze a téli punnyadás után nem ártana némi fizikai erő is, de most még nem érzem magam megtáltosodva, hogy kinn lehessek.
Tegnap ugyan kinn voltam, sütött a nap is, jó idő volt és megmetszettem a birsalmát, de nem volt túl nagy kedvem hozzá. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy a metszés és permetezés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, viszont mindig ezekkel kell kezdeni a szezont...
Ennek most az lett eredménye, hogy még nagyobb kupi lett a kertben. Eddig is az volt, vagy annak látom... de a szétszórt ágakkal minden tele lett. Majd aprítani is kéne... na meg előtte összeszedni...
Leszedtem és a fa körül össze is szedtem a sok moníliás összeszáradt gyümölcsöt, bedobáltam a kukába őket és majd valamelyik nap meg fogom permetezni a fát (lemosóval), amikor elmúlik az esőveszély.
A másik, hogy a borzaskata mindenütt nagyon szétszórta a magját és olyan töményen, sűrűn nőtt ki, hogy visszafogja pl. a krókuszokat is. Ki se tudom rendesen szedni, hogy a krókuszok ne sérüljenek. Többé nem hagyom, hogy szétszórja a magjait, pedig olyan szép a magtokja.
A TEMU-ról rendelt egyik kis ásó eszköz végül nagyon jó lett, mert éles és vízszintesen szépen elvagdostam egy csomó borzaskatát és még a krókuszokat is sikerült elkerülnöm. Elég sok kijött így, majd amikor kicsit melegebb lesz és nekilódulnak, akkor még fogok ritkítani rajta. A krókuszokat pedig elvirágzás után felszedem, nem mindet, de sok rossz helyen van.
Tegnap kitakarítottam a bújó krókuszok körül is a teret, kiszedtem a kora tavaszi gyomokat, de mindent otthagytam, hadd kapja vissza a talaj.
Lassan bújnak a hóvirágok is, majd óvatosan összeszedem (vagy nem) a magnólia leveleit. A javát ősszel áthordtam hátra a kis fenyő köré és a körülötte lévő cserjés részre, de hagytam a fa alatt is, hogy takarja kicsit az ott lévő növényeket. Lehet, hogy hagyom is, nehezen humuszosodik az a rész, mert a hagymások miatt eddig mindig összeszedtem a faleveleket. Akkor ezt meg is beszéltem magammal, az idén megnézem, hogy viselkednek a növények, ha ott maradnak a levelek és helyben bomlanak el.
Nálam még csak ennyire bújt ki a hóvirág, de már ez is valami.
Az előkertben melegebb van, ezért ott nagyobb valamivel.
Ezek a magnólia alatt vannak, de van még az orbáncfű cserje alatt is és a szárnyas kecskerágó alatt is, azok is ugyanekkorák.
A SziszaÚr elfoglalta a Nyenyerének készített dobozt is, kinn is töltötte az előző és az elmúlt éjszakát, nem volt hajlandó bemenni, Nyenyere benn alszik a paplankáján az alagsorban.
Szerintem 'Möszijő Örkuli', ha tudna osztódni, akkor az összes dobozban egyszerre feküdne. Ezt csinálta Elzával is, amikor Elza még kinn lakott. Mindenhonnan kiszorította. :))))