Pálmaliliom

Uhhh, mondom kimegyek már az előkertbe és mókolok egy félórácskát mielőtt nekifogok a nagyobb munkáknak, mert nagyon elszaporodott megint a rózsaszín ligetszépe és tele volt szürke madársóskával is az egész. Ezeket megcsináltam és aztán vesztemre ránéztem a pálmaliliomra.
Legalábbis annak tudom, de még sose volt rajta virág. Ez nem az a hagyományos szőrös levelű pálmaliliom (eleinte azt hittem, a kerttel örököltem), mert úgy tűnik, hogy törzses lesz.

Nem lehetett már elmenni mellette és a járdát se megcsinálni tőle. Fel kellett verni a betont, amikor a szennyvíz csöveket rakattam át, azóta úgy van, ez pedig egyre jobban benőtte. Az már be volt tervezve, hogy majd a télen levágom az alsó, elszáradt leveleit, de most estem neki.
Először csak a leveleket kezdtem levágni, de képtelenség volt hozzáférni. 3 bokor összenőve és nagyon szúrós... fogtam és elkezdtem levágni az egyik oldalán a leveket, hogy egyáltalán hozzáférjek. Kész borzalom, ami alatta volt. 

kk_img_20240927_105604.jpg

Kihoztam az ágvágót, de nem volt hely, hogy rendesen kinyissam, így nem tudtam befogni vele. Aztán kihoztam a sövénynyírót, de az éppen csak belevágott, végül kihoztam a kis fejszét és azzal sikerült nagy nehezen kicsapkodni. Utána már le tudtam vágni a maradék két bokorról az alsó leveleket is. 

kk_img_20240927_105618.jpg

Volt alatta két kölyök is, azokat is kivágtam. 
Mire végeztem vele, már szakadt rólam a víz, de még kihordtam onnan az összes levágott vackot, kidobáltam alóla az ötven darab házas csigát, amik ott rejtőztek eddig. 
Ezeket a leveleket nem fogom betenni az ágdarálóba, mert olyan szívósak, a metszőolló is alig vitte őket, fájtak is a kezeim utána. 
Na meg a szúrások, a karom, de még  a lábaim tele vannak szúrásokkal, sőt még a fenekemet is megszúrta a bosszúálló dög, amikor leguggoltam és még ott voltak a levágott levelek. 

kk_img_20240927_114644.jpg

Ilyen a törzse. Most már elég magasra van felnyesve, hogy az alsó leveleit könnyebben lehessen majd vágni és persze a tövéről hajtó friss hajtásokat is, mert nem szeretnék többet belőle.  

kk_img_20240927_114650.jpg

kk_img_20240927_114701.jpg

kk_img_20240927_114816.jpg

Mellette már nagyon elterjedt a tarackoló kékgyökér is, legalább ezt is vissza tudom majd fogni most már, eddig hozzá se fértem. 

kk_img_20240927_114822.jpg

És még van nyíló ligetszépe is, ezeket meghagytam, a frissen hajtottakat pedig mind kihúzkodtam, úgyis visszahajt, nagyon módszeresnek kell lenni vele, de nem lehetetlen megszabadulni tőle, de ezen a részen nem is akarom teljesen megszüntetni. 

kk_img_20240927_114802.jpg