Tegnap nem volt időm reggel a CicaÚrra, ki is lógott és nem evett semmit. 
Amikor hazaértem, itt várt az ajtónál és persze, hogy az volt az első, hogy elkészítettem neki a gyógyszert és a kaját. Most a kajafalatokba rejtettem a gyógyszerét. 
Nagyon érdekes volt, mert rögtön bejött velem a pincébe és amikor kijöttem esze ágában se volt neki is kimenni, azt hiszem hideg volt kinn reggel óta. Így legalább rájön, hogy milyen főúri helye van benn a melegben és nem érzi kényszernek. 
Kicsit meg voltam ijedve, mert a kajához viszont nem nyúlt, ezért gondoltam viszek neki másfajtát, de mire lementem, megette az egész előző adagot gyógyszerestül. Nagyon örültem neki! 
Amikor kijöttem, nem akart újra kiszökni se, pedig vissza is mentem a madáreleségért is, mert ott felejtettem, de akkor se akart kilógni. 

Rászoktam, hogy este is megtöltöm az etetőt, hogy korán reggel rögtön legyen a madaraknak is kaja, most már nagyon sokan vannak benn a kertben. Tegnap, azt hiszem meggyvágót is láttam, de nem vagyok biztos benne, csak egy pillanatra láttam, de a színe és a mérete alapján annak tippeltem. Viszont az idén hiányolom a fakopáncsot, olyan sokan voltak itt, de mostanában nem látom, hallani is csak ritkán. 

Egyébként nagyon átérzem a Cicaúr helyzetét, most nekem is bajom van az evészettel, levettek tegnap a nyelvemről egy fibrómát (vagy valamit, ami annak néz ki). Pont a nyelvem hegyén volt és állandóan megharaptam, de most a műtét után borzasztó. Két öltéssel össze van varrva a nyelvem hegye, nem tudok enni semmit, még inni is alig. Szorítanak az öltések, be van gyulladva, duzzadva és fáj is.
Kínomban forró csokoládét ittam (persze azt se forrón), estére meg krumplit sütöttem és nagyon összetörtem, egészen pépesre, de nem tudtam megenni, semmi se jó. 

El fogják küldeni szövettanra amit kivágtak, hát remélem, hogy nem "homár", mert akkor nekem kampeca.
Én - ilyen értelemben - nem vagyok egy nagy küzdő típus és nincs bennem az az "élni kell" vagy "élni muszáj" akarás (hiedelem) sem.  Ha úgy adódna, a kemóban sem hiszek, ahogy a sugárkezelésben sem. Sok mindenkit láttam a környezetemben végigmenni ezeken, szerintem nem lett hosszabb az életük, mint azok nélkül lett volna, de hogy minőségében sokkal rosszabb lett, az biztos.
Arról nem is beszélve, hogy a rákos betegeknek soha nem adják meg az orvosok a gyógyultság érzését, folyton ellenőrzik, hogy kiújult-e, állandó félelemben élnek (tartják őket) a betegségtől. 2 éve halt meg egy kolléganőm 43 évesen, akit nagyon kedveltem. Túl volt a mágikus 5 éven, minden kontrollra elment, semmit nem találtak nála, aztán egyik kontroll vizsgálattól a másikig egyszer csak totál áttétes lett és nemsokára meg is halt. Milyen gyógyítás ez? 

Azért remélem nem lesz baj, ki gondoskodna akkor a macskanépről, főleg Böbikéről?  És még a kertemet se hagynám itt szívesen, szeretném látni, ahogy felnő, de azért úgy vagyok, ha menni kell, akkor menni fogok. Azt nem állítom, hogy nem vagyok beszarva, mert be vagyok, talán egy kicsivel jobban is a kelleténél és most rémeket is látok, de összességében, ha menni kell, akkor nem úgy fogok, hogy előtte még hagyom agyonmérgezni magam (gyógyítás címszó alatt). 

Valójában egyébként ez a dolog jó is valamire, mert arra késztetett (már hónapok óta nézegettem a valamit a nyelvemen), hogy átgondoljam a dolgokat, az életemet, hogy mit bánnék meg, ha most meg kéne halnom és ennek a gondolatnak a mentén azt hiszem alaposan át fogom rendezni az életemet.