Tegnap kimentem és szedtem be csicsókát. Egészen elfelejtettem, hogy szezonja van, pedig szeretem, bár sokat nem tudok belőle enni egyszerre. 
Engem kicsit emlékeztet az íze - nyersen eszem - a friss dióra, aminek lehúzzuk a gerezdjeiről a még friss héját. 
Szép nagyokat vettem ki, nem is kellett nagyon keresgetni, mert rengeteg van és gondoltam, hogy hatalmasak lesznek, mert órási virágszárak nőttek fölöttük. 

Az ünnepekről maradt egy csomó vajam is. Nem készítettem el minden süteményt, amit terveztem... még jó, mert így is agyon faltam magam. Évek óta nem zabáltam ennyit ünnepkor, de valamiért most nagyon falánk voltam, csak le tudjam adni...de végül is legkésőbb tavasszal majd kigurulok a kertbe és a kinti meló úgy is leviszi. :))))
Visszakanyarodva a vajhoz, megsütöttem ghí-nek, de ennyi tejszínt még sose láttam vajban. 
Fél kilóból nagyon sokat le kellett fölöznöm és sokkal kevesebb volt benne maga a vaj, mint máskor. Persze a lefölözött része se megy pocsékba, el szoktam tenni, mert főzésnél is elhasználható, de pirítósra is finom. 

Így nézett ki, mintha egy doboz tejszínt öntött volna valaki bele.

Ez a lefölözött rész, de még nem az összes, mert ami a fönti képen van, az még kijött belőle. Addig kell sütni, amíg csak a teljesen tiszta, áttetsző, sárga vaj marad, az a ghí. 

A karácsony előtt vásárolt kis (szerintem hálaadási) kaktuszom is nyílik. Nem dobálta el a bimbóit, pedig ezek el szokták, mert nem szeretik a mozgatást, de amikor hazahoztam, azonnal kapott tápoldatot. Talán ez mentette meg a bimbókat. Nagyon szép színe van! 

 Nem tudom egyébként, hogy ki hogy volt az ünnepekkel, de bennem még megvolt a várakozás karácsony után is... valahogy az idén lelkileg nem tudtam lekövetni az idő rohanását. Úgy maradtam, hogy vártam a karácsonyt, miközben jól elmúlt. 
Viszont jól esett a pihenés, az ünnepek, ahogy az is, hogy ezúttal nem raktam tele a napjaimat teendőkkel és tervekkel, nem pipáltam a listáimat, hanem csak úgy hagytam mindent gurulni a maga módján és ez most így nagyon jó volt.