Kinyílt a vetővirág és a púpliliomok

Kiültettem tegnap a maradék 3 krizantémot is. Felvilláztam nekik a helyet, hogy porhanyósabbá váljon a föld. Még úgy volt a talaj, ahogy először felvilláztam a kemény földet. Most szétmálltak a nagyobb rögök is, ami nem, azt szét vertem, elegyengettem a földet és úgy tettem bele a virágokat. 
Most már azt hiszem elég lesz a krizantémokból, bár ezek közül is nem tudom, hogy hány marad majd meg tavaszra. Ez mindig lutri. 

A vetővirágokról meg majdnem megfeledkeztem. Mostanában az előkertbe alig néztem be, csak az ott nyíló Asterekig láttam, aztán valamelyik nap eszembe jutott, hogy ott kéne lennie a vetővirágnak is. Szeptemberben még eszemben volt, aggódtam is, hogy a nyomát se látom. Mostanra szépen kinyíltak és nagyon örülök nekik. Évről évre szépen szaporodik, ha jól emlékszem 1 darab hagymát ültettem el. Nem ismertem a virágot, csak kísérletképpen vettem és most már egy egész kis csomó lett belőle. 

kk_img_20231005_132954.jpg

Még virágzik az izsópfű is, érdekes, ahogy a nap felé húznak a virágai, mintha fújná a szél egy irányba őket. Nagyon megszerettem ezt a növényt, nagyon hosszan nyílik, már vagy két hónapja virágzik megállíthatatlanul és nagyon szép a színe is. 

kk_img_20231003_090621.jpg

Egy magonc kékszakáll. Egy csomó megmaradt, mert sajnáltam őket kidobni, de lassan tele lesz minden a kékszakállal. Majd át kell valahová telepítenem innen ezt is. És persze a gyom körülötte, pedig látszik a képen, hogy szénával van vastagon mulcsolva a talaj, de a folyondár és a madársóska tesz rá magasról. 

kk_img_20230927_074726.jpg

Ez a narancsos-téglás színű krizantém már lassan el is virágzik, de nagyon szép ez is. Most, hogy látom, hogy koraibb fajta, jövőre majd teszek be belőle hátra is a nagy ágyásokba, hadd adjon ilyenkor ott is egy kis színt. 

kk_img_20230927_131759.jpg

A titónia még most is nyomja. Fantasztikusan mutatós ez a virág, megszerettem nagyon. A kép valahogy nem adja vissza, hogy mennyire dekoratív. 

kk_img_20230928_075011.jpg

A tarackoló kékgyökér is még mindig virágba van borulva, ez a szép, napos, meleg őszi időjárás nagyon kedvez most a virágoknak. Sokáig nyílnak és szépek. 
Viszont most már majd a tarackolását kicsit vissza kell fognom, mert elkezdett erőteljesen terjedni. 

kk_img_20231005_133006.jpg

A púpliliom is teljesen kinyílt. Kár, hogy az a valamilyen rozsdaszerű betegség megtámadta, így a levelei miatt nem olyan szép most. Majd jövőre jobban oda fogok figyelni rá. Úgy tűnik ez a növény érzékeny a valamire, majd utána fogok nézni, hogy mi lehet ez és jövőre teszek ellene.

kk_img_20231005_133201.jpg

kk_img_20231005_133222.jpg

kk_img_20230929_075244.jpg

Egyébként nem tudom, hogy mennyire lesz hideg a tél, de a macskáim nagyon töltekeznek. Mindegyik annyit zabál, hogy már határt kellett szabnom, mert egy nap alatt felzabálnának mindent, pedig nem keveset kapnak enni, de olyanok, mint a feneketlen kút. 
Meg kellett keményíteni magam (pedig én nagy etető vagyok) és elviselni a tekinteteket az ablakban. Hatalmas tál kaják után úgy néznek befelé, mint aki menten éhen akar pusztulni, de már tudom, hogy csak műsor, mert ha kiteszem nekik a száraz tápot magában, akkor nem kell. 
Meg is vannak hízva, Böbike is összeszedte magát rendesen, pedig nagyon le volt fogyva, amikor beteg volt. Olyan, mint egy vastag cső. :D :D 
Itt a fotelemben... napok óta megy a harc megint a fotelért. Én abban dolgozom, olyankor ki szoktam őt ebrudalni, de abban a pillanatban, amint felállok, már bele is telepszik. :)))))
Teljesen rögeszméssé tud válni egy-egy helyet illetően, a múltkor vagy két hétig a konyhában feküdt egy széken, most megint a fotel a sláger. A bungiba, amit vettem neki, egyáltalán nem megy be... ha télen se kell majd neki, akkor Elza kapja meg a bungit. 

kk_img_20230929_135101.jpg