Virágok szerdára

Megrendeltem két jujubát (kínai datolya), két különböző fajtát, nagyon remélem, hogy beválnak majd. 
Találtam egészen épeszű áron, mert van, ahol nagyon drágán adják, sőt, a legtöbb helyen (már ahol van egyáltalán) nagyon drágán adják. 
Ugyan szeretek halogatni, pl. az almafa vásárlást már 3 éve halogattam, de azt hiszem jól tettem, mert akkor most nem lenne helye a jujubának, az almát meg azt sem tudom hol tárolni ami van, már amikor terem. Az idén nem tudom lesz-e 3 szem... 

A jujubához viszont nagy reményeket fűzök, nincs ellensége, berakható üvegbe, aszalható és nagyon egészséges. Bár az alma is egészséges, de azt megveszem, mert almaimádó vagyok, de frissen szeretem. Egy napot sem vagyok el alma nélkül, már most is alig várom a friss, idei almákat. 
A jujubát viszont főleg aszalni tervezem, ehhez már néztem kétféle aszalót is, amit szeretnék majd megépíteni. Nem akarok aszalógépet venni, mert nem tervezek olyasmit, amit növeli a költségeimet, mire nyugdíjas leszek, ezért a villany felhasználás nélküli aszalásra készülök. Már találtam kettőt is, szerintem mind a kettőt meg tudom építeni. És ha lesz saját jujubám, akkor nem kell az Ázsia Centerbe futkosni, hogy aszaltat vegyek. 

Túladtam a kapálógépen is, apu elvitte, ne álljon itt, nem kell nekem egy ekkora gép, nem tudtam vele dolgozni, túl nehéz volt nekem.Tavasszal próbáltunk vele kapálni, de az lett csak az "eredménye", hogy annyira kifacsarta a térdemet, hogy két hétig szinte semmit nem tudtam csinálni. 
Sokkal könnyebb a csodaásóvillámmal dolgozni, az a legjobb kerti szerszámom, ami valaha is volt. Arról nem beszélve, hogy a kapálógép olyan rondán túrja össze a talajt, a széleken utána kellett dolgozni ásóval, mögötte az ember meg összegyalogolja... aztán újra fel kell lazítani, meg gereblyézni, egy csomó nehéz és fölösleges munka. 
A csodaásóvillával alig van fizikai megerőltetés, nagyon szépen fellazítja a talajt, szinte kipereg közüle, a gyomokat gyakorlatilag csak felszedem a fellazított földből, nem szétdarabolom, mint a kapálógéppel. Nálam rengeteg szulák van, nem akarok tízből százat csinálni... és gereblyézni se nagyon kell utána. 

És akkor a virágok ismét. A zörgővirágom. 

kk_img_20230825_080644.jpg

Visszavágtam a cickafarkat és megint nyílik. 

kk_img_20230825_080926.jpg

A Kleopátra tűjéről még lesz kép biztos, mert egyre nagyobb, egyre jobban elágazik és egyre szebb. Ez most egy közeli. 

kk_img_20230825_081042.jpg

A Helenium a tűztövissel nagyon szép és óriásira nőtt, nem gondoltam, hogy ekkora lesz, de örülök neki. Nagyon mutatós virág, nagy a díszítőértéke. Már kezd elnyílni, de még mindig szép. 

kk_img_20230825_081225.jpg

Itt már látszik, hogy alakul a cserjés sáv a kerítés mellett. Már meghaladták a kerítés magasságát, a tűztövisek is, a tamariska is és hátul a cserszömörce is nagyon megnőtt. 
Itt elöl a kékszakáll nem lett szép az idén, felkopaszodott a szára, sajnos nem metszettem meg eléggé. Sokkal drasztikusabban vissza kellett volna vágni de azt szerettem volna, hogy nőjön nagyobbra. 

kk_img_20230825_081331.jpg

Böbike, még most is látszik az oldalán a harapások nyoma, ott van levágva róla a szőrikéje, de már növöget. 

kk_img_20230825_081401.jpg

Minden képen virág és macska... :) 

kk_img_20230825_081426.jpg

A trombitavirágok utolsó példányai, már szedtem róluk magot is. 

kk_img_20230825_081445.jpg

És a varjúhájak közül az egyik, csodás. 

kk_img_20230825_081533.jpg

Kezdenek virágozni a krizantémok is, itt előtte van egy őszi sisakvirág, remélem majd kinyílik ez is és együtt is tudok róluk fotót készíteni. 

kk_img_20230827_063254.jpg