Paradicsomok - Black Beauty

Tegnap estefelé - számítva a rengeteg esőre - még kimentem és leszedtem az érett paradicsomokat. 
Egyrészt a fagyasztóba is tettem belőle lecsónak (nem annyira szeretem az üveges lecsókat), másrészt ma még ki akarom préselni őket és főzök ketchupot. 
Illetve kóstolgatok, mert ebben az évben csupa új fajtát (számomra új) ültettem és nem ismerem őket. 

kk_img_20230805_185316.jpg

Az első, amit megkóstoltam a fekete paradicsom volt, a Black Beauty, ami fekete - feketés piros, 1-1.2  m-re nő meg (karózni kell) és eleinte a szára is feketés. Közepes terméseket ad és nagyon jó húsú paradicsom. Nem kellett sokat kacsolni, nem volt erőszakos a növekedése, viszont elég sok paradicsom van rajta, de nagyon lassan érik be. 

kk_img_20230804_083953.jpg

kk_img_20230804_084002.jpg

Jó az íze is, a húsa sűrű és nagyon piros. 
Pedig az első, amit levettem róla, az nem volt jó, de nem tudtam, hogy milyennek kell lennie éretten. Érdekessége, hogy a paradicsom gyümölcs teteje nagyon hamar fekete (de tényleg koromfekete) lesz, viszont amíg az alja zöld, addig nem jó a paradicsom. 
Itt a képen (fent), úgy tűnnek, mintha már érettek lennének, de az alja még zöld. A kis csalfa! 

Éretten így néz ki, csoda sötétpiros a színe, egyszerűen imádom, azt hiszem kedvenc paradicsomom lesz. Az íze is nagyon jó, de senki ne kérdezze, hogy mihez hasonlít (ettől a világból tudok kifutni), mert paradicsomhoz hasonlít, lévén, hogy paradicsom. Szóval akkor van kész, amikor az alja így bepirosodik.

kk_img_20230805_185658.jpg

Kettévágtam és ilyen csodás a belseje, rögtön szedtem belőle magot is, mert csupa olyan fajtákat vettem, amik (elvileg) jövőre is ugyanolyanok lesznek, mint az eredeti gyümölcs. 
Majd hagyok olyat is, ami kicsit tovább érik, mert szerintem a hús is tudna még sokkal sötétebb piros is lenni. Sajnos ez az idei év csapadékban kedvező volt, de az, hogy májusban gyakorlatilag kimaradt a meleg és a napsütés, sokat vetett vissza mind a paradicsomokon mind a paprikákon.

kk_img_20230805_190836.jpg

kk_img_20230805_190826.jpg