Virágok ma is
Most csak pár képet mutatok.
Vannak amik már ezelőtt is voltak, de olyan szépek és olyan hosszan nyílnak, hogy érdemes őket többször is fotózni, mert mindig egy kicsit más arcukat mutatják.
Az árvácskák most kezdenek kipendülni.
Ezeket imádom. Évek óta ilyen gyönyörűek, sokáig virítanak és nagyon szépek is. Azok a sárga-fehér cirmosak nagyon különlegesek, de a lila cirmos is.
Ez az egyik új phlox, nagyon örülnék, ha megmaradna végre.. Évek óta próbálkozom velük, de eddig nem sok sikerrel.
Az első kökörcsinem. Idén 3. éves és most először kezd hasonlítani igazán egy kökörcsin "bokorhoz". Most már szépen megnyúltak a szárai is, remélem majd a termése is szép lesz rajta.
Ezek új tulipánok, ősszel ültettem őket.
Ezek is voltak már, új, őszi ültetésű nárciszok, meglepően sok virágot hozott itt nálam így elsőre. Nagyon tetszik.
Ez is új tulipán lesz, nem tudom hogy fog kinézni.
A büdös hunyor vagy télizöld hunyor (Helleborus foetidus) egész télen ilyen szép volt. Persze a virágait fokozatosan növesztette, de nagyon tartósan mutatós növénynek ígérkezik. Ezt is tavaly ültettem.
A kedvenc kövirózsám, amit a Deres kertben kaptam.
És a magnólia, azt hittem nem lesz rajta virág, miután kétszer is elfagyott, de vannak részei, ahol szépek a virágok. Vagy védettebb volt ezen a részén, vagy a bimbók nem voltak még nyitva, de örülök, hogy tud mutatni valamit.
Mintha a növények kezdenének alkalmazkodni az időjáráshoz. Meg vagyok lepve, de pl. a -3 fokban nem fagyott el se a szilva, se az őszibarack... sőt, a cseresznye is tovább virágzott.