Minden szépen hajt kifelé

Ahogy az időjárást nézem, ma nem sok kertészkedésre  lesz alkalmam. Éjjel esett az eső és most reggel is esik, szemerkél. A következő napokra megint -4-5 fokokat ígérnek... vége lehetne már. 

Ma reggel vettem észre, hogy a téltemető is elkezdett kibújni. Úgy tűnik, hogy itt ennyire hideg a talaj, másutt már el is virágzott. A téltemetőről már egészen lemondtam, nem is tudom hányadik próbálkozásom volt. Nem minden "kudarc" származott abból, hogy nem kelt ki, mert nem is egyszer volt, hogy rendeltem és nem érkezett meg, csak az árát kaptam vissza. Néha már úgy éreztem, hogy nem akar a kertbe jönni ez a virág. De most bújik, végre!

Az egyik keltike is lassan kinyílik a másik fajta is kidugta már a leveleit, nagyon örülök nekik.

kk_img_20230315_071854.jpg

Bújnak a császárkoronák is és látszik, hogy lesz rajta virág is. Tavaly nem hozott virágot, ahogy annyi más hagymás sem. Szörnyű volt az a száraz ősz és tél, illetve majdnem egy egész évünk volt érdemi csapadék nélkül. 

kk_img_20230314_084317.jpg

És persze a krókuszok! Tegnap még sikerült szép fotókat készíteni a kertben, most az ő idejük van, de már nem sokáig. majd visszahúzódnak és legközelebb csak jövő tavasszal fogjuk őket látni, persze az őszi krókuszok kivételével. 
Van még két telep, amiket nem láttam még virágozni, kíváncsi vagyok, hogy kinyílnak-e. Most még hideg van nekik, de ha hirtelen felmelegszik az idő, akkor meg azért nem nyitnak virágot. Meglátjuk. 

kk_img_20230314_084007.jpg

kk_img_20230314_083956.jpg

kk_img_20230314_083901.jpg