Nem igazán tudok mit kezdeni azzal, amikor valakivel hosszú évek, akár évtizedek múltán találkozom és rövid, alapvetően semmitmondó beszélgetés után azt mondja nekem, hogy "Semmit nem változtál". 
Mert mégis hogy érti? A szemében semmit nem változtam? Kívülről vagy belülről? 
Ha így van, akkor egyrészt nem lát jól a szemével, mert az ember (nemcsak én, hanem mindenki) változik. Öregszik, ráncai alakulnak ki, megőszül, megnő a haja vagy levágatja, lefogy, meghízik, vagy éppen sokkal jobban néz ki. Kisimul, megfiatalodik, mindez függ az életkörülményektől és a hozzáállástól is. 
Az ember kívülről biztosan változik, belülről pedig... hogy a bánatba állapítja meg bárki 5 perc alatt, hogy nem változtam? 

Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a legtöbbször valami pozitívat akarnak mondani az emberek, de nekem nem esik jól, ha valaki azt mondja, hogy nem változtam. Egyrészt ez egy hazugság, amire nincs szükségem, nekem is van tükröm, de nem vagyok magammal békétlenségben, nem kell nekem a semmitmondó hízelgés. Az idő - ha tetszik, ha nem - meglátszik az emberen.
Másrészt - főleg ha a belsőt tekintjük - az ember igenis törekedjen arra, hogy változzon, hogy jobb legyen, fejlődjön és idővel némileg bölcsebbé váljék, satöbbi satöbbi... de ez a változás olyan dolog, amit nem lehet 5 perc alatt se felmérni, se meglátni. 
Szóval ha valaki azt mondja nekem, hogy "Semmit nem változtál", akkor azt annak értem ami, hazugságnak.
Nem teszem fel magamnak a kérdést, hogy úristen, az elmúlt 30 év alatt nem fejlődtem volna semmit? Hiszen pontosan tudom, hogy mennyit és miben változtam és miben nem.
Azt is tudom én, hogy ez csak egy üres szófordulat, de ennyi idő után tényleg csak ez bír kijönni egy emberből? Ennyire üresek lennénk? És ennyire nem akarunk kapcsolódni a másik emberhez? Nulla igazi érdeklődés? És miért kell zsigerből rögtön hazudni? Miféle álságos jóakarat az, hogy úgy akarunk adni valami pozitívnak hangzót, hogy rögtön hazudunk valami olyat, amit igaziból magunk se gondolunk úgy. 
Ha egyáltalán pozitívnak szánja, aki mondja. mert pl. egy kövér embernél azt is jelentheti, hogy ugyanolyan dagadt vagy, mint régen. Ez a "Semmit nem változtál" szófordulat ennél fogva ráadásul kétértelmű is. 

Persze ezek sémák. Begyakorolt, megtanult, soha végig nem gondolt ostoba sémák és rengeteg van belőlük. Ezek mentén működik az emberek nagy többsége. 
Számomra egyet mutat nyilvánvalóan, hogy az illetővel az elmúlt hosszú években valami oknál fogva nem volt kapcsolatunk, nem beszélgettünk és ezt a semmitmondást figyelembe véve nem is fogunk. 

Egyébként a nemváltozásnak a legkiválóbb mutatója az az élethelyzet, amibe már nem megyünk bele. 
Ha volt egy vagy több rossz tapasztalatunk és annak hatására óvakodunk, őrizkedünk bizonyos helyzetektől, akkor abban biztosan nem változtunk, de legalábbis nem kockáztatunk mégegyszer, nem merjük megnézni magunkat egy olyan helyzet tükrében... mert félünk, hogy még a végén meglátnánk, hogy tényleg nem változtunk. És ez nem nevezhető pozitív dolognak.