A Mesa Verde Nemzeti Parktól  bevallom többet vártam. Nagy utat tettünk meg, hogy átmenjünk Colorado államba, bár most már legalább elmondhatom, hogy ott is jártam. 
A csalódást talán az okozta, hogy a Mesa Verdében forgatták a McKenna aranya egy részét és azokat a tájakat vártam, amiket a filmben láttam, de "csak" az anasazi indiánok (pueblók) építményeit kaptuk, a hatalmas területeken  leégett fenyőerdők csonkjait és - annak ellenére, hogy ragyogó idegenvezetőnk volt - itt szerintem nem jól osztotta be se az időt, se a látnivalókat. Megálltunk a nagy kilátópontoknál, ahonnan az építményeket csak nagyon nagy zoom-al lehetett fotózni, látni alig, túl sok időt töltöttünk el ásatásokon, ahol tulajdonképpen rengeteg szöveget végighallgattunk róluk, de látnivaló alig volt. 
Mondjuk azokon a részeken megmaradtak fenyvesek és az a csodálatos fenyőillat kárpótolt, mert minden elképzelésemet felülmúlta. Itthon ilyet nem lehet érezni. Aztán elmentünk a látogatóközpontba, ahol kiderült, hogy karnyújtásnyira volt a Sziklapalota, de már nem volt idő közelebb menni, mert választani kellett, hogy vagy pisilünk vagy nézünk... pisiltünk. 
Biztos az is közrejátszott a csalódásomban, hogy az előző látnivalók annyira gyönyörűek voltak, hogy azt már nehéz volt felülmúlni, de pár képet azért sikerült lőni pálmaliliomokról, amik még a leégett erdőkben is virágoztak, kaktuszokról és egyebekről. 

Az első 3 kép még nem ott készült, hanem valahol menet közben, a sivatag közepén egy oázis szerű hatalmas kertben, ahol ezekkel a fákkal volt tele. Mindenféle színben virágoztak. 

Bosszantó volt, hogy az ember elmegy a világ másik felére és ott van az orra előtt valami, amire nincs ideje... jó lett volna lesétálni, közelről is megnézni. Bár be nem lehetett volna menni, mert a látogatók előtt zárva volt.