Macskák és az utolsó retkek
Herkules tisztára belém van szerelmesedve, egész nap az ablakban ül és simire vár. (és kukkol befelé)
Fel szoktam venni a jó meleg felsőmet és ablakot nyitok, hogy simizzem őt, de semmi nem elég. Sőt, egyre többet akar. :)))
Ha benti cica lenne, szerintem egyfolytában a fejem tetején lógna. Át kell ölelni, teljesen a hónom alá szoktam venni a macskát és a hasát is simizni kell. Felfekszik a kezemre is és az arcát kell masszírozni, aztán hosszában végigsimizni, a fülét vakargatni, hosszában a farkincot is simizni, na meg mindenét. Vonaglik, balettozik nekem, haláli tud lenni!
Tegnap megint beugrott egy pillanatra az előszobába és ott állt mellettem és meg is simizhettem őt... ilyen még sose volt. Szigorúan csak amikor derékig látszom, akkor lehetett, de most leguggoltam mellé és úgy simiztem. Nem tettem hirtelen mozdulatot sem, csak léptem egyet és akkor szép komótosan felugrott a radiátorra, onnan az ablakba és kiment. Ott még szeretgettem kicsit és utána csuktam be az ablakot.
Azt hiszem ő is érzi, hogy ha szelídebb lenne, akkor neki is jobb lenne és így próbálkozik, apró lépésekkel. Imádom a CicaUrat!
Érdekesek ezek az állatok, mindet másképp szeretem, talán mert annyira különbözik a természetük is.
Böbikének van a legjobb dolga, de több cicát nem akarok bentre, őt se kellett volna, de ez már így lett. Annyira baba volt még amikor megtaláltam a fűben, hogy nem volt szívem kinn hagyni.
Hétfőn délelőtt, még a nagyobb fagy előtt felszedtem az utolsó retkeket is, mert tönkrementek volna a hidegben. Lett jópár müncheni sörretek, fekete retek és vajrépa is. A hűtőben sokáig elállnak.