Kivette ez a COVID belőlem az erőt és azt hiszem az idegeskedés is. Anyuhoz szombaton késő este ki kellett hívni a mentőket, mert félrebeszélt, halandzsázott az oxigénhiánytól... most kórházban van, intenzív osztályon, lélegeztetőgépen, de a doki azt mondta, hogy magától lélegzik, tehát a gép csak segít neki. Ez a jobbik változat. Hamarabb kellett volna, de nem akart kórházba menni, én meg hallgattam rá... ezt majd valahogy le kell rendeznem magammal.
Nagyon nehéz ilyenkor eldönteni, hogy mi a helyes. Tiszteletben tartani az akaratát vagy beküldeni a kórházba, idegen helyre, idegenek közé, ahová nem tudok odamenni, mert látogatási tilalom van, de szombat este ez már nem volt kérdés. 
Nem tudom őt hívni sem, kikapcsolták a telefonját, majd csak érdeklődni tudok az állapotáról. De nagyon rendesek voltak, mert felhívtak és elmondták, hogy miért kapcsolják ki, az intenzíven nem lehet hívogatni őt és orvossal is tudtam beszélni. 
Még nem adtam fel teljesen, de nem sok remény maradt, hogy ezt túlélje. Átadtam ezt a dolgot Istennek, mert nem tudok egyebet tenni, én ebben a pillanatban úgy érzem, hogy nem bírom el. 

Próbáltam magam valahogy lekötni a kertben, még kaszáltam is egy darabot, de nem sok erőm van hozzá, úgy leizzadtam, mintha egy hegyet kellett volna elhordani... amúgy meg... nem sok kedvem volt semmihez, csak elmúlattam a vasárnapot.  Szedtem virágmagokat, kakukkmákot és a narancs- és citromsárga törpebüdöskékből is és még szedtem a sárga trombitavirágról is. 

Kiszedtem a gyomot kívül a kerítés mellett a sávból, ami már be van ültetve virágokkal. Lecsipkedtem az elnyílt virágokat az egyik piros kokárdáról, de a másikhoz már nem volt kedvem. Nem érdekel most a kert igazán, mintha elfordítottak volna rajtam egy kapcsolót. 

Lehűlt a ház is benn, vastag pulcsit kell felvenni, bár az éjjeli nyitott ablak is hűti, de szombat éjjel - amúgy se igazán tudtam aludni - az ablak alatt bőgött egy hatalmas szarvasbika. Hihetetlen volt, kb. 5 méterre az orrom előtt.
Olyan kár, hogy nem tudom ezeket felvenni, annyira gyönyörű volt, hatalmas agancsokkal, még nem is láttam ekkorát élőben. Aztán lejött hozzá az erdőből egy meglepően nagy szarvastehén is és együtt elmentek a ház oldala felé.

Sok kedvem nem volt fotózgatni, de még vannak színek a kertben, kicsit olyan prérikert kinézetű.