Ismét új szerzemények

7 fokkal nyitott a mai reggel, nem semmi. Bár... február van és ez a csalóka napsütés tavasziasnak mutatja az időt, de a talaj fagyott. Csak a teteje engedett ki egy centit az utóbbi napokban, alatta fagyott. Ettől olyan, mint a korcsolyapálya. 

Nézem, hogy a Dunántúlon már nyílik a hóvirág meg a téltemető, sőt pár helyen már krókuszok is, itt még a hóvirág is csak egy-két helyen dugta ki magát. Úgy tűnik némelyik krókusz és nárcisz melegebb, védettebb helyen lehet, mert azoknak bújik a hegye, de nem sokat növekedett  ahhoz képest, amit a múltkor kitettem róluk. 

Pedig nagyon várom már a tavaszt, vagy legalább a március elejét, hogy a palántánakvalókat elültethessem végre. Nem akarom korábban, mert aztán amikor kinövik az ablakot, akkor nincs hová tennem őket. A verandán nincs nekik elég fény. 

Úgy örülök, hogy megvettem a növénytámaszokat, mert valamelyik nap ránéztem és már nincs is belőle egy darab sem. Rengeteg mindent rendeltem már az idén, de az az igazság, hogyha azt szeretném, hogy ebből a kertből 3-5 éven belül tényleg olyan kert legyen, amit elképzeltem és ami megnyitható és mutatható, akkor most kell kitömni növényekkel, mert azoknak idő kell, míg megnőnek, míg összenőnek, míg kiadják azt a képet, amitől egy kert tényleg jól néz ki.  Ez alatt az idő alatt kiderül, hogy mik azok, amik nem maradnak meg, illetve miután kialakult, akkor majd elkezdem a tényleg különlegesek gyűjtését, de azokat már majd csak pár darabjával és persze olyanokat, amik itt nálam megmaradnak. 

Most rendeltem megint egy jó pár évelőt a Virágwebshop-ról, szeretem ezt a boltot, mert jó választékuk van, becsületesek és jó minőségű növényeket küldenek. Már rengeteget rendeltem tőlük, íriszek tömkelegét, az összes fajta Hostám is tőlük van, őszi hagymásokból nagyon sokat, liliomokat, bazsarózsákat, szóval én elégedett vagyok velük. 

Most ezek jönnek: 

Szívvirág - SPECTABILIS
Púpliliom - HIRTA
Nőszirom, szibériai - KITA-NO-SEIZA (GY) (Ez nagyon beleszeretős volt, csodaszép!) 
Bugás lángvirág (phlox) - PIROS
Hunyor - Double Ellen Picotee Shades (K)
Hunyor (Helleborus) - NIGER (GY)
Sisakvirág (Aconitum) CLOUDY
Hunyor - Double Ellen Pink Shades (K)
Hunyor (Helleborus) - ORIENTALIS (GY)

 

Illetve jön egy 360 literes esővízgyűjtő amfóra is, ez máshonnan: 

prosperplast_aquacan_esovizgyujto_360l.jpg

 

Még nem tudom, hogy az előkertnél lesz-e  helye vagy a teraszra teszem, meglátom mekkora amikor ideér, bár van fogalmam, mert most egy 340 literes van, de az egy sötétzöld hordó. Ez mégiscsak elegánsabb és nagyon jó áron vettem. 

Magokat is rendeltem még: 

 Kecses kékcsillag (Jasione laevis)
Galambszínű ördögszem, Scabiosa columbaria 'Butterfly Blue'
Borzaskata ( Nigella damascena) kék
Moso Bambusz "Phyllostachys pubescens"Óriás Télálló bambusz
Bordó levelű Tollborzfű (Pennisetum setaceum Rubrum)
Cseppecske virág (Osteospermum ’Whirligig’ syn. ’Tauranga’)
Évelő sziklakerti virágok keveréke mag mix
TŰZESŐ VIRÁG MAGOK/HEUCHERA
Pettyegetett Lizinka (Lysimachia punctata) 

Illetve most már rá fogok szánni időt és el fogok menni a TÜZÉP-be is, mert meg akarom venni a deszkákat az ajtónak a terasz melletti pecóra, és a Barabás táglaköveket is, hogy kialakítsam tavasszal az ágyások széleit. 

Kezd kialakulni bennem a kocsibejáró képe is, azt még  nem tudom, hogy kivel fogom megcsináltatni, de remélem, hogy az eddigi szakik majd tudnak ajánlani valakit. 
Elég problémás itt a vízelvezetés ezért nem térkövezek, hanem vannak ezek a gyeprács kövek, amik között kinő a fű és ott a víz is el tud szivárogni. Csak még azt nem tudom, hogy meddig menjen ez és hogy vigyem át a kertbe, majd meglátom. 
Épp a minap találtam egy blogot, (https://videkiporta.blogspot.com) amit jó hosszan olvasgattam, már 15 éve (2007 óta)  csinálnak egy öreg parasztházat... hát nem semmi kitartásuk van, de végül gyönyörű lett. 
Én negyedik éve vagyok itt, a felújítást 2019 tavaszán kezdtem el és belül minden megvan, még a verandát kell rendbe tenni. Terasz is épült, illetve a kert nagyon nagyot változott. Még bőven van mit tenni, lehet nekem is el fog tartani még pár évig, amíg eljutok oda, hogy tényleg minden szép legyen. 

Ki is teszem oldaldobozba a kedvelt blogjaimat, hadd olvassa más is.