Velence és Garda-tó

Látom a hírekben és a FB-on, hogy sok helyen milyen szép nagy hó esett, nálunk semmi. Nem panaszként írom, mert - ugyan nagyon szép, ameddig tart - a hátam közepére se hiányzik a hólapátolás és/vagy seprés. Itt nálunk még eső is kevés esett, időszakosan, néha egy kis dara hullott, ami gyorsan el is olvadt, viszont nagyon nagy szél volt. 
Hát ennyit az előrejelzés sikeréről. 

Azon töprengtem, hogy ebben a hosszú-hosszú téli időszakban megosztok pár "dudvafotót" (ahogy én hívom őket), amiket az utazásaimon készítettem. Tegnap este végignéztem egy csomó képet és olyan jó volt nosztalgiázni kicsit. :) Eleinte nem fotóztam olyan sok növényt, aztán évről évre egyre több lett belőlük, nem is tudom, hogy fogom kiválogatni, hogy mit mutassak meg itt és mi maradjon ki. 
Annakidején úgyis terveztem egy útinapló blogot, ami nem valósult meg, utólag pedig már nem olyan az élményekről mesélni és a képeket nézegetve van emlék, ami alaposan megkopott már, pár helyre alig emlékszem, még a fotó alapján is. Így legalább a növényeken keresztül megvalósul a régi terv egy szeletkéje.  

Nem tudom, hogy időrendben fogok-e haladni, de úgy kezdem. 2002-ben Velencében és a Garda-tónál október végén. A megelőző utazások képei nincsenek digitalizálva, azok még a régi befűzöm a 36 kockás filmet és fotózok időszakban készültek, aztán itthon derült ki az előhívás után, hogy milyenek lettek a képek.
Ezek viszont már nem papírfotók, bár akkoriban még nem voltak olyan nagy tárhelyek a gépekben, mint most ezért  akkor is meg kellett gondolni, hogy mit fotózok le és mit tartok meg. 
Nem mindenről tudom, hogy micsoda, ahol ismerem a növényt, oda fogom írni. 

Golgotavirág 

kk_dscn0315.JPG

kk_dscn0341.JPG

Fehér ólomvirág

kk_dscn0344.JPG

Bougainvillea

kk_dscn0346.JPG

Sharon gyümölcs vagy datolyaszilva, vagy khakiszilva a fán

kk_dscn0356.JPG