Okra

Általában keleti boltokban lehet kapni, közönséges piacon én még itthon nem láttam. Másik neve (amit én ismerek) a Bámia. 

Elég későn lehet őt kiültetni. Ha valaki a magot teszi ki a földbe, akkor csak május végén lehet kitenni, amikor már tényleg meleg a föld. Nekem már így is sikerült, de akkor sokkal később terem és sokkal kevesebbet. 

Ezért palántát szoktam belőle nevelni és a palántákat ültetem ki a kertbe május végén, amikor már biztosan nem lesznek fagyok, ámbár amilyen az utóbbi években az időjárás, már semmi sem biztos. 

Az idén a nagy szárazság miatt olyan nyomorulttá lettek a palánták a kiültetés után, hogy azt hittem egy darab okrám se fog teremni, és még betegek is voltak, valami ellepte őket. Okrán még nem is láttam ilyet. De azért szorgalmasan locsolgattam őket, szedtem körülöttük ki a gyomot, hogy ne nyomja el és lám, olyan szépen megerősödtek, hogy nagyon el vagyok rajtuk csodálkozva. Teljesen behozták magukat és érdekes módon azok szebbek lettek, amik olyan helyen vannak, ami a nap egy részében árnyékos. Talán ott jobban tartotta a talaj a nedvességet ebben a száraz nyárban, ami volt. 

Az egyik legszebb virágú zöldség szerintem. 

kk_img_20210810_105544.jpg

A termése (a képen az a kis zöld tok), akkor fogyasztható, amikor még zsenge, később nagyon szívóssá válik, akkor már nem lehet megenni. 

Én lecsóba szoktam tenni, de zöldséglevesbe is tettem már. Levesben érdekes hatást kelt, kicsit olyan csúszós-zselés érzetet ad a szájban, de különösebben kirívó íze nincsen.

kk_img_20210820_091655.jpg

Ez is azok közé az érdekességek közé tartozik, amit a fene se tudja miért ültetek, de okrám minden évben van. Meg szoktam hagyni a tokot érni, akkor keménnyé és barnássá változik és az éleken szétnyílik, ott sorakoznak benne hosszában a magok. Elég nagy magjai vannak, könnyű ültetni.