Törpe hajnalka és társai
Szegény hajnalkák sokkal több vizet kívánnának, de még így is hozzák a virágaikat. Még nem volt ilyen növényem, de nagyon tetszik, jövőre is ültetek belőle.
A másik éppen növekvő csodaság a kertben a ricinus, ő majd később a méregkert lakója lesz, amikor sikerült azt is kialakítani, egyelőre beültettem egy (tavasszal még) nagy üres rész közepébe és nagyon jól mutat benne. Igazán impozáns növény, hatalmas , bordó, pálmaszerű levelekkel. A magjából készítik a hashajtót, a ricinusolajat, de nehogy valaki kipróbálja, mert a magja még tartalmazza a halálosan mérgező ricint is. Gyermekekre már 1-2 szem is életveszélyt jelent és állítólag iszonyú hosszú, fájdalmas kínokat okoz.
Nálam most virágzik éppen.
Aztán itt van még a kék színű mézontófű is, egyetlen egy kelt ki belőle, 3 db magom volt, úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére, mégis csak egyből lett növény. Locsolgatom őt, hogy meg tudjon nőni és hozzon még sok virágot és magot is, hogy jövőre többet tudjak ültetni belőle, mert imádom a kék virágokat.