Reggel kiléptem az udvarra és micsoda levegő volt kinn!  Valami olyan tavaszillat, amit nagyon régóta nem éreztem, pedig már tavaly tavasszal is itt voltam. Sőt, már tavalyelőtt tavasszal is itt voltam, akkor kezdtem a felújítást, de akkor nemigen volt időm a levegőt szaglászni és abban gyönyörködni. 

Tulajdonképpen ma egy éve, hogy a pandémia miatt kiderült, hogy végleg itt tudok maradni. Már itt voltam, de a mai volt az a nap, amikor még készültem Pestre menni, be a munkahelyre, de erre a napra már lezárták a céget és csak pár bátor ment még be, mindenki más otthonról dolgozott, ahogy én is. Nekem áldás volt, hogy itt maradhattam.  

Visszatérve a friss levegőre, ma reggel egészen mellbevágott a levegő frissessége, a tisztasága és az illata. Tényleg tavaszillat van kinn. Vannak, akik nem is tudják miről beszélek, pedig van esőillat, hóillat, az ázott föld illata, a május illata, amikor minden nyílik, az akác, a jezsámen, az orgona... Az aratás, a betakarítás illata, a frissen vágott fűé, a széna illata, a repce- és a mustárföldeké... amíg a városban éltem, ezeket nem éreztem, el is felejtettem, pedig ettől él az ember, nem a villamos zötyörgésétől, vagy az edzőteremben ordító tuc-tuc-tól. 

Érdekes módon szerettem pedig Budapestet nagyon de elég volt belőle és ilyenkor, amikor érzem itt a levegőt, nézem a kertet, ahogy minden sarjad és bimbózik és ÉL, így már nem hiányzik. Nem mennék vissza a világért sem.