Ma apu átjött és rendesen megmetszette az almafát, levágta a tetejéről azt a hatalmas - mondhatni szinte másik almafát - ágat, amin csodaszép és hatalmas almák termettek, csak épp nem lehetett leszedni. Maradtak még ágak, amik lekívánkoznak róla, de azokat nagyon nehéz megközelíteni, azt már nem hagytam neki. Nem kell keresni a bajt, apu nyolcvankét éves múlt és még simán mászik a létrára, de ezeket már tényleg veszélyes lett volna levagdosni. Szépen lekentem a sebeket a fán faseb-ápolóval. 

Azt is megmutatta, hogy kell a szőlőt metszeni, mert van azért pár tőke, amiket meg fogok tartani. 

Jó nézni, ahogy csinálja. Ráérősen, odafigyelve, átgondolva. Rászánva az időt. Ott van benne abban, amit csinál. Ezt hiányolom én is a saját dolgaimból, mert már sose vagyok benne. Mindig sietek, csak ezt még, meg azt is kell, meg amazt is, mert annyi mindent kéne belezsúfolni abba a nagyon kevés szabadidőbe, hogy végül az ember nem élvezi, csak darálja ki a dolgokat, hogy meglegyenek és éppen a lényege veszik el. Frusztráló ez az örökös időszorítás, a listák, amiken pipálom ki az elemeket, hát... valami nagyon elveszett és most aput nézve ez olyan nyilvánvalóan látszik. Tényleg jó volt nézni. 

Szép idő volt ma is, itt nem éreztük az ígért frontot, szél se nagyon volt. Bár reggel kicsit borúsan indult, de aztán kisütött a nap. A macsekok mind itthon voltak (milyen jó, hogy már van otthonuk), Herkuló lenn napozott a farakáson, Elza a tetőn, Böbe meg elől a tetőn. Szereti nézni a kirándulókat. 

Szegény Elza és Herkules eléggé le vannak rongyolódva ettől a nagy macskaszerelmi időszaktól, de legalább Elza már megmosakodott, mert olyan volt, mint aki szénben hempergett, de legalább már lenyugodtak. Alig ettek, most pótolják be a kaját is, rájuk is fér, csapzottak, soványak... még egy ilyet nem csinálunk végig, Elza asszonyságot mindenképpen sterilizáltatni kell. 

A munka végeztével beültünk apuval a pincébe (csupa sarak voltunk) és megittunk egy-egy kupica keserűlikőrt (ott tartom lenn a piát), én egy kicsit be is csíptem tőle, de azért jól esett. 

Délután még lemetszettem a vadszőlőt, teljesen visszavágtam, illetve elültettem a napfényvirágot (Helenium Autumnale), amit így utólag már nem biztos, hogy különösebben fogok szeretni, de majd kiderül. A neten a képeken nem annyira  megnyerő, de hát végül is virág! 

Befejeztem (egyelőre) a palántaültetést is, ma még eltettem a korai fehér karalábét, bikaszív paradicsomot (mai szerzemény a mag, mert nem vagyok biztos, hogy az óriás ki fog még kelni), rozmaringot és szárzellert. Ezzel a korán ültetendők mind földben vannak, most kb. két hétig megint nem lesz ültetés. 

Aztán március közepén már szépen elültetem majd a korai növényeket a szabadban, de az még odébb van. Addig még meg akarok hódítani egy darabot  a csodaásómmal, mert szépen kezd felszáradni a föld.