Ismét el van végezve egy pár dolog, összegereblyéztem  a kapubejáratnál a leveleket, bár a lila akácról még fog hullani, de a zöme össze van szedve. Érdekes módon a kertészkedésben ezt az egyet nem szeretem valamiért, pedig nem is nehéz munka. 

Kitakarítottam a verandát és a lépcsőfeljáratot is, mert annyira tele volt levéllel az is, na meg földdel, ami a cipőmről szóródik le. A verandáig szoktam a sáros cipővel jönni, mert ott nem hűl ki annyira cipő, főleg mióta a fűtést elindítottam ott is.  Jól esik a langyos cipőbe bújni, amikor kimegyek. 

A csodaásómmal ismét feltörtem egy darabkát a parlagból, ez a rész is le volt takarva széthajtott papírdobozzal és már majdnem ki volt alatta pusztulva a gyom. Kellett lóhere gyökereket rázogatni, de nem annyit, mintha szabadon hagytam volna. Jövőre jó nagy veteményesem lesz. 

Jó ez a nap, még egy nap is számít, amikor pluszban a kertben tudom tölteni az időmet. 

Még a trombitafolyondárt akarom visszametszeni az előkertben. Bár... azon is gondolkodtam már, hogy ki kéne onnan vágni, de valami eszméletlenül nehéz kiirtani. Ki kéne ásni onnan, vagy jövőre nem hagyom kihajtani, de az harc lesz. Az igaz, hogyha kiásom is harc lesz, mert megmaradó gyökerei fognak a felszínre törni. 

Ezért  nem merek bambuszt se hazahozni, tervezgettem, de ahány helyen nézem, mindenki megbánta, aki a kertjébe vitte. A trombitafolyondár is ilyen, nem lehet megszabadulni tőle. Szép virágja van, de magát a növényt nem szeretem az erőszakossága miatt. Egyébként is szebb lenne valami más az előkertben.

Végül megmetszettem a trombitát is, minden hajtását visszavágtam, egészen a vastag törzsekig. Összedaraboltam az ágait, beraktam a gyújtós közé, bár már nem fűtök fával, de a kerti sütögetőbe jó lesz. Levagdaltam a bazsarózsa leveleit is, elhordtam a komposztba és aztán bejöttem, mert elfáradtam kicsit.