Zsályabor

Ilyet se csináltam azelőtt, de nagyon finom. 

Egyszerű az elkészítése, kell hozzá némi fehérbor és zsályalevelek. A zsálya adott a kertben, nem is kis mennyiségben. Bort pedig vettem hozzá. Édes, illetve félédes fehérborokat választottam és mindössze annyit kell tenni, hogy a zsályát, miután jól megmostam bele kell tenni a borba és hagyni két hétig ázni benne, azután pedig leszűrni, ledugaszolni és eltenni a pincébe.

Ez itt az éppen ázó zsálya a borban, ez volt az első, a többinél már úgy csináltam, hogy színültig megtöltöttem az üveget. 

kk_20200904_133105.jpg

 Ez pedig a kész zsályabor. Persze ezt nem lehet úgy inni, mint a bort, hogy akár több pohárral is megiszogat az ember belőle. Annál többet, mint ami a pohárban van, nem igazán szabad inni belőle. 

kk_img_20201023_152601.jpg