Be kell vallanom, hogy nem vagyok egy nagy karalábéfaló, de azért ültettem - hát persze, hogy ültettem - két félét is a kertbe. Fehéret és késői lilát. 

A lila egyébként nekem jobb, nem fásodik el olyan könnyen. 

Elég igénytelen növény, a mag is gyorsan ki szokott kelni, gyorsan fejlődik és gyakorlatilag akkor is megnő, ha az ember rá se néz. Az én lila karalábé palántáim eléggé későn kerültek kiültetésre, ennek megfelelően nyurgák is voltak. Hiába tettem mélyre, akkor is meghajoltak, de ez egyáltalán nem zavarta őket abban, hogy szép nagy karalábék nőjenek rajtuk. Az igaz, hogy a növésükben nem szabályosak, mert a karalábék mindenfelé dűlnek, de ki bánja, ha szép, nagyok? 

Miután a múltkor megállapítottam, hogy szinte mindent eszem és kívánok, ami épp NINCS, ezért mivel karalábé épp van, így most karalábés kajákat csinálok. 

Nekem talán a legjobban a karalábéleves jön be. Ez egy nagyon egyszerű leves, úgy szoktam csinálni, hogy lereszelem a karalábét, gyufaszál vastagságúra. 

Pici olajra dobom, szórok rá egy pici lisztet és összeforgatom a tűzön, mintha rántást csinálnék. Aztán felöntöm vízzel, só, bors, némi ízesítő rá, bele egy nagy szem krumpli és megfőzöm. 20 perces leves és jó. Eccerű...

A másik a töltött karalábé. Kivájni nem szeretem, mert rettentően nehéz, kéne hozzá valami célszerszám, de nekem nincsen... még. 

Hagymát szoktam pirítani olajon, fokhagymát teszek hozzá, darálthúst teszek bele, jól összeforgatom, a húst félig meg is sütöm, só, bors, borsikafű és ami eszembe jut és kedvem is van hozzá, de nem kell mind (kakukkfű, vagy bazsalikom, vagy majoranna... mikor mi). beleszórom a rizst és összekeverem, ezzel megtöltöm a karalábékat. 

Aláteszem a karalábéforgácsot is és együtt megpárolom. Aztán kiszedem a karalábéforgácsot, összeturmixolom tejföllel és visszaöntöm a töltött cuccra és a kimaradt (mert mindig marad) töltelékre. tetejébe sajtot teszek, be a sütőbe  és amikor összesült már lehet is enni. 

És - ugyan ritkán van időm és kedvem fölötte állni - de nagyon finom a rántott karalábé is.