Virágoskert - évelők

Tavaly ősszel kaptam egy csomó, csodálatos törpe írisz tövet, szép sötétlilák és nem gondoltam volna, hogy ilyen bőséggel fogja hozni a virágait az átültetés után. Nagyon szép növény, van belőle másutt is, ahol még nem ilyen gyönyörű, az is kétséges, hogy megmarad-e, csak reménykedek benne. Azok a tövek nem a kapott adagban voltak, hanem most tavasszal kukáztam őket. Ki voltak dobva egy szemetes mellé, de láttam, hogy még élnek, ezért elhoztam őket. Nagy ez a kert, van hely nekik és ahogy egy régi szomszédom Margó néni mondaná: "Hát virág!"

Igen, gyönyörűséges virágai voltak, soha semmit ki nem húzott volna a földből ha virág volt, akkor sem, ha nagyon gyomosított, mert  "Hát virág!" :)

20200419_080008_kk.jpg

 Sok hagymás el is virágzott már, a krókuszok, a nárciszok, de a fürtös gyöngyikék még most is tolják nagyon.

Valahol olvastam, hogy a bazsarózsa nagyon nem szereti, ha átültetik. Én tavaly kiástam és átültettem, mert az orgona alatt volt és csak néhány satnya levelet tudott növeszteni szegény. 

Nem sokkal ültettem távolabb, de kapott trágyát, jól át lett lazítva a talaj és nagyon szépen kikelt az idén tavasszal, bimbók is vannak rajta.

Minden nagyon szép. Egyéb virágaim is kelnek, a nagy kedvencem a Cosmos flower, (pillangó virág - ez nem évelő) már kétféle is kikelt a ládákban, remélem szép palánták lesznek belőle, akkor fogom kitenni az előkertbe. Nagy reményeket fűzök hozzájuk.

Sajnos, ahogy már előzőleg is írtam,  a himalájai kék mákkal nem bírok... nem csírázik ki. Azt olvastam, hogy nagyon speciális körülményeket kíván, 14-15 fokos hőmérsékletet, sok-sok fényt és elegendő páratartalmat. Még van 3 szem magom amit nem ültettem el, tehát még van remény. Ha végképp nem sikerül, akkor megpróbálok majd palántát szerezni, bár a magot se volt könnyű megtalálni az itthoni kínálatban. 

Csináltam "iskolát" is az évelő virágoknak, amikből majd csak jövőre lesz virág, ha kikelnek, akkor a kis nővényeket majd júliusban-augusztusban kiültetem a végleges helyükre és jövőre várom a virágpompát. Ültettem: gyűszűvirágot, csillagfürtöt, harangvirágot, egy új adag haranglábat, golgotavirágot, havasi gyopárt, évelő szarkalábat, törökszegfűt, kínai szegfűt (ebben nem vagyok biztos, hogy évelő), tollas szegfűt és még ami nem jut most eszembe. ha megnőnek úgyis lesz róluk bejegyzés. 

Sajnos a két sisakvirág tő, amiket vettem a boltban, nem hajtott ki, lehet, hogy már akkor sem voltak életképesek...