Édesburgonya tervek
Azon gondolkodtam, hogy jövőre jó lenne ültetni pár tő édesburgonyát is. Egyrészt szeretem, másrészt láttam a koreai csatornákon, hogy fogyasztják a levelének a szárát is. Letörik a levelet róla és azzal együtt, majdnem egyben lehúzzák a szárról a külső héját is és megfőzik (kimchit és levest is csinálnak belőle), de ezt a szárat aszalják is. Kicsit a tisztítása hasonlít a rebarbara száráéhoz, végül is gondolom az a cél, hogy ne maradjon rajta rostos, ehetetlen, rágós rész.
Olyan sok minden ehető, amiről nem is tudunk... a kínaiak pl. eszik a borsó friss hajtásait, de a tök (nem tudom melyik fajta tök) levelét és hajtásait is, egy csomó vadnövényt, számomra teljesen ismeretlen gyökereket szednek (a koreaiak főleg) és azt is fogyasztják amikor szezonja van, vagy gyógylöttyöket készítenek belőle. Jó lenne ezeket megismerni és megtanulni, de ahhoz ott kéne élni. Gyönyörű, hosszú, különböző formájú üvegeik vannak, direkt a gyökerek (nemcsak ginzeng) tárolására. Pl. fogyasztják a léggömbvirág gyökereit is, termesztik ezt a virágot a gyökeréért. Ez nálunk is megél, de hiába szedném fel a gyökerét, ha nem tudom, hogyan kell elkészíteni. Illetve azt se tudom, hogy miket tartalmaz és ha vannak benne (kicsit olvasgattam és némelyikben vannak olyan anyagok, amik nem annyira egészségesek), akkor ezeket hogy kell közömbösíteni, vagy mennyit lehet belőle fogyasztani, vagy mikor fogyasztható. Szóval nem merném csak úgy kipróbálni.
A mi növényeink se fogyaszthatók bármikor, pl. a salátaboglárka levele is csak fiatalon, a virágzás előtt ehető, ahogy a podagrafű levelei is fiatalon fogyaszthatók.
Visszatérve a batátára, már egyszer ültettem, akkor magamnak csíráztattam ki vízben és a kihajtott csírákat ültettem ki a kertbe. Ha idejében vízbe lógatjuk az édesburgonyát, akkor jó nagy, 15-20 centis hajtások is megnőnek rajta, amiken még a gyökerek is kifejlődnek. Egy édeskrumpli elég lesz erre nekem, azon is kinő vagy 15-20 hajtás. Csak melegben lehet kiültetni, nálunk május végén leghamarabb, ezért szerintem majd csak április közepe táján fogom vízbe tenni, kb. másfél hónap elég lesz arra, hogy nagy csírák nőjenek rajta.
Visszakerestem, 2020-ban volt a kertemben először és utoljára (eddig) batáta, egy keveset ültettem csak, próbaképpen. Emlékszem, hogy nem volt alatta túl sok, csak pár szem, azokat is alig találtam meg, mert kivettem a növényt és csak a gyökerét láttam, nem volt alatta semmi és amikor mélyebbre túrtam, akkor találtam meg a batátákat. Valójában lövésem se volt, hogy kéne kinéznie. :)))))
Ilyen volt a levele, a termésről nincs is képem, akkoriban még nem fotóztam ennyit, illetve ami nem volt olyan sikeres azt sem. Aztán megjött a tapasztalat, hogy ha mindenről készítek képeket, akkor jobban össze lehet hasonlítani a későbbiekkel, így manapság már jóval több fotóm van és persze a blog miatt is.
Az idén is majdnem 8000 fotót készítettem.

Ez pedig a veresgyűrű som a kertben, már mutatja a szép, pirosodó ágait, később, ahogy megyünk bele a télbe még pirosabb lesz majd, de már most is szép és legalább a zöldborzasztó is jó valamire a kerítésen, mert kiemeli a színét.



