Cseréphordás és óriás tőrösdarázs

Ma sem tétlenkedtem, elhordtam a cserepeket, amiket tavaly ősszel a rémpajta bontásakor raktak le. Ott voltak a terasz mellett lepakolva és nem volt ötletem, hogy hová tegyem őket. Van már egy rakás cserép az udvarban, végül melléjük letettem a raklapot és arra pakoltam a cserepeket. Valamiért az maradt meg bennem, hogy egy pár cserép és majd azokat is a raklapra pakolom, amik már ott vannak... no most a pár cserép az kétszer annyi, mint ami már oda volt rakva. Most már két nagy rakás van, nem szép az udvar közepén, de benn vannak a bokrok között. A két tavaly kivágott jezsámen bokor szépen nő vissza, a babarózsa is és majd ültetek még a másik oldalra is valamit, így el lesz takarva. 

kk_img_20220616_144158.jpg

Muszáj ezeket a dolgokat valahogy elpakolnom/elrejtenem, mert szükség van rájuk és nincs más hely, ahová tegyem. Nem akarom lehordani a kert végébe, mert amikor szükség lesz rájuk, akkor meg vissza kellene hordani partnak felfelé. 

Most már ki kell találnom, hogy mi legyen a helyén, illetve hogy rendezzem el azokat a tufaköveket, amik ott maradtak. Nem szeretném ilyen kifliben hagyni őket, azért vannak így, mert a cserép köré voltak rakva.
Ezeket direkt tartottam meg, bár lehet, hogy kár volt, mert nagyon könnyen mállik. Most már mindegy, itt vannak, ha szétmállanak, akkor is lesz rajtuk valami élet, legfeljebb olyasmivel ültetem be, ami egyébként is bírja a vulkáni tufás talajt. Lehet, hogy a felszabadult helyre fogom átköltöztetni a tűzrakóhelyet, vagy nem tudom... akár egy pici tó is helyet kaphatna ott. 

kk_img_20220616_144220.jpg

Bakker 1500 nm és lassan nem férek el.  

Ma láttam a kertben egy tőrösdarazsat is! Nem láttam még ezelőtt, tényleg nagyon nagy! A falon mászott a teraszon, messziről azt hittem, hogy szarvasbogár. Aztán lement a betonra, ott sikerült lefotóznom. 

kk_img_20220616_121128.jpg

És kinyíltak a klárcsik is, nagyon szépek és nagyon örülök nekik, mert tavaly egyet se sikerült kikelesztenem, most végre virágba borultak. 

kk_img_20220616_091606.jpg

kk_img_20220616_091620.jpg