Cserjék alatti rész dilemma
Van a kerítés melletti cserjés részem, amivel éppen nem tudom még, hogy mit is kezdjek. Annyira gyomos alattuk, minden, hogy ebben az állapotában nem tudom beültetni olyan aljnövényzettel, amit szeretnék.

Pedig ezt a részt számtalanszor felvilláztam, kiszedtem a füvet belőle, de a tarackot egyszerűen nem tudom megállítani.
Most már villázni se nagyon tudok, hogy fellazítsam a talajt, mert megsérteném a cserjék gyökereit. Ez az a rész, ahol van egy leylandi ciprus, mellette a bordó levelű cserszömörce, amellett egy japán birs, majd egy tűztövis következik és egy fenyő.
Arra jutottam, hogy le fogom takarni a talajt alattuk papírdobozokkal és arra még teszek geotextilt is, mert a taracknak nem elég önmagában egyik sem. Illetve amikor felszedem a geotextilt majd (egy év múlva kb.) akkor a dobozok még maradnak. Remélem addigra szerzek még újabb dobozokat is. Újra letakarom és talán lesz addigra annyi aprítékom, hogy vastagon be tudjam vele szórni alattuk.
Ez hosszú projekt lesz, de valahogy rendbe kell szednem azt a részt.
Van már egy rész, ahol egy földön kúszó tuja van, de nem nyomja el olyan hatékonyan a gyomokat, amennyire reméltem. Ültettem be tavaly pár tő erdei szellőrózsát is, de még nem terjedt el és nem tudom, hogy majd a gyomokat képes lesz-e elnyomni.
Ráadásul még tetéztem is a problémát, mert egyszer kipróbáltam, hogy a a macskaalmot (nem kakis és nem pisis, de időnként le szoktam cserélni az egészet a szag miatt) kiöntöttem ide, azt remélve, hogy majd elnyomja a gyomot.
Nos elnyomja, kivéve a tarackot, azt ez sem zavarja, viszont esős idők után ez nagyon sokáig egy hatalmas, gusztustalan kulimász... majd egyszercsak erőt veszek magamon, lapátot ragadok és felszedem onnan.
Arra is gondoltam, hogy beültetem azt a részt kecskerágóval, mert ez is szépen irtja a gyomot maga körül, nagyon sűrűn nő... még meglátom.


Színesedik lassan...

A szilakert is szép az eső után is.

Az átültetett szíveslevelű gubóvirág (Globularia cordifolia).

Ezt is nemrég ültettem át ide: Sedum cauticola 'Coca-Cola'.
