A mángold nem fagy meg!

Ennek a növénynek igazán hideg kell, hogy megfagyjon. 
Nem ültettem belőle túl sokat az idén, a képen láthatókon kívül egy fehér nyelű volt még, de az nem bírta el a szárazságot júliusban. 
Ez a két tő pedig most ilyen gyönyörű, gondolkodtam is, hogy szedek levesnek valót. Azt hiszem hétvégére csinálok egy kis igazi, sűrű, zöldséges gezemice levest pirítós kockákkal. 

kk_img_20211017_145151.jpg

 

Tegnap elmentem a dokihoz Elzának gyógyszerért és be is adtam neki az első adagot, ma reggel pedig megkapta a másodikat is. Összesen 3 adagot lehet adni ebből, a doki azt mondta, ha ez se segít be kell vinni a cicát. Remélem nem lesz szükség rá, Böbinél használt a gyógyszer. 
Elzu viszonylag könnyen megette a bogyókat, kockasajt darabkákba tettem bele az apróra darabolt pirulát. Sonkás sajtba, mert az jó puha, abba beletapad, tehát ha a cica a sajtot akarja, akkor a gyógyszer is lemegy, mert nem tud kiesni belőle. 
Meg főztem neki csirkemellet rizzsel, már tegnap is azt kapta és ma reggel is abból evett, na meg Böbe is akart belőle persze. Nem tudom mi van velük, kis bélpoklosok, annyit zabálnak, mint a disznók. Herkules is, majdnem egész nap az ablakban ül és addig les befelé, míg végül megkapja az X-dik adagot is.
Ez Herkuló: 

kk_img_20211019_075519.jpg